2014.04.09. 17:16
Előzmény nélküli volt a kántorjánosi kettős tragédia
Kántorjánosi - Megölte feleségét, majd önmagával is végzett egy 51 éves férfi – adta közre a rendőrség, miért folyt nagy erőkkel vizsgálat Kántorjánosiban.
Kántorjánosi - Megölte feleségét, majd önmagával is végzett egy 51 éves férfi – adta közre a rendőrség, miért folyt nagy erőkkel vizsgálat Kántorjánosiban.
A rendőrség Tevékenység- irányítási Központjába 2014. április 7-én 22 óra 48 perckor a mentőszolgálat munkatársai tettek bejelentést, hogy egy kántorjánosi lakásban egy nőt holtan találtak és férje életét sem tudták megmenteni. A rendőrség adati szerint az 51 éves férfi megölte a 45 éves feleségét, majd önmagával is végzett. Az ügyben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.
Megkérdeztük az önkormányzat illetékeseit, milyen körülmények lehettek, a tragédia előzményei. Azt a választ kaptuk, hogy a Gyermekjóléti szolgálathoz nem érkezett jelzés, a házaspárnak egy közös gyermeke volt. Ők korábban Pest megyében, vagy a fővárosban éltek, pár hónapja költöztek vissza Kántorjánosiba. Az önkormányzathoz sem érkezett semmilyen jelzés, ami alapján tartani lehetett volna a későbbi következményektől.
A helyszínen szerzett nem hivatalos értesülések szerint válófélben voltak az áldozatok, és a férj meglehetősen féltékeny volt. Emiatt a feleség már akarta elhagyni a férjét, de végül valamiért fennmaradt az együttélés.
Kérdéssel kerestük meg az MRFK sajtószolgálatát, ahonnan a következő választ kaptuk: a nyomozás érdekeire való tekintettel a keddi nap folyamán kiadott közleményünkön túl egyéb információkkal egyelőre nem szolgálhatunk az üggyel kapcsolatban - tájékoztatott Fedor Rita r. százados sajtóreferens.