Helyi közélet

2014.05.23. 15:53

Rendhagyó fizikaóra az ATOMKI-val

Fehérgyarmat- A fizika tantárgy népszerűsítése érdekében a debreceni Atommagkutató Intézet (ATOMKI) munkatársai egy pályázat megvalósításaként a kiválasztott iskolákban bemutató előadásokat tartanak különböző témakörökben.

Fehérgyarmat- A fizika tantárgy népszerűsítése érdekében a debreceni Atommagkutató Intézet (ATOMKI) munkatársai egy pályázat megvalósításaként a kiválasztott iskolákban bemutató előadásokat tartanak különböző témakörökben. 2014. május 20-án a harmadik ilyen kísérletekkel színesített előadáson vehettek részt a Fehérgyarmati Deák Ferenc Gimnázium érdeklődő diákjai és tanárai. Az előadás címe „Hideg, meleg”.

Az előadók a hűtési elméleteket alátámasztották folyékony nitrogénnel bemutatott kísérletsorozattal, amit a gyerekek kifejezetten élveztek.

A melegítési elmélet során pedig kitértek a termonukleáris reakciók magyarázatára, a Nap működésének elméletére, valamint a plazma létrehozásának feltételeire, alkalmazására, felhasználására a mindennapi életben. Az előadás végén a közönség kitörő tapssal hálálta meg a tartalmas előadást.

Buda Róbert

szaktanár

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában