Helyi közélet

2014.06.28. 19:16

Ágyúdörgés, huszártoborzó, és lovas íjász Szabolcson

Szabolcs - Szabolcs Magyarország egyik legrégebbi - az őskor óta folyamatosan lakott - települése.

Szabolcs - Szabolcs Magyarország egyik legrégebbi - az őskor óta folyamatosan lakott - települése.

Az Árpád-kori székváros Közép-Európa legnagyobb földvárával és a Tiszántúl legrégebbről megmaradt templomával együtt a nemzeti örökség része. A Tisza mellett fekvő, több mint ezeréves községben az ünnepi programok és várjátékok során újra megtelik élettel az Árpád-kori földvár és a monostortemplom. A hagyományőrzők az 1092-ben, Szent László király által összehívott szabolcsi zsinat emlékére szerveznek évről évre színvonalasabb programokat. A Szent korona másolatát is láthatták a szombaton idelátogatók, majd az időben nagyokat ugorva, a daliás múltban megismert vitézek tudományát elevenítették fel. Előbb a honfoglaló kor lovas íjászának vadságát, rohamait láthattuk, aztán a Honvédsuli kiskatonái mutattak be formagyakorlatokat. A térség országgyűlési képviselője dr. Vinnai Győző megkoszorúzta Szent László mellszobrát. Később a parádés huszárok vágtattak rohamban, pihentetésül népdalkörök énekeltek a színpadon. Háromszor dörrent a tér közepén felállított ágyú, délután igazi csatajelenetet mutattak be este pedig a Holdviola együttes koncertje zárta a programok sorát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában