Helyi közélet

2014.08.16. 15:49

Észak-Amerikából jöttünk…

Ibrány - Amilyen kevesen indultak, olyan nagy szeretettel érkeztek Ibrányba az amerikai jótevők.

Ibrány - Amilyen kevesen indultak, olyan nagy szeretettel érkeztek Ibrányba az amerikai jótevők.Magyar és angol kifejezések váltották egymást csütörtök délelőtt a Baptista Szeretetszolgálat ibrányi Csicsergő óvodájában. Augusztus 11-étől ugyanis egy csepp Amerika költözött az intézménybe, ahol öt napon keresztül óvónők, gyermekek és szülők hallgathatják tágra nyílt szemekkel az Egyesült Államokból érkező maroknyi „jótevő” játékos feladatait és izgalmas beszámolóit hazájukról – magukkal hozva szeretetüket és törődésüket.

– Óvodánk nagyon sokat köszönhet a szeretetszolgálatnak, nagy lehetősége nyílt a gyermekeknek, hogy új ismereteket szerezzenek és megismerkedjenek az angol nyelv szépségeivel – persze ki-ki a maga módján.

Az amerikai testvérszervezettel, a Baptist Men and Women on Mission-nel együttműködve önkéntesek érkeztek hozzánk Észak-Karolinából, akik augusztus 15-éig az anyagi és fizikai áldozatok mellett minden szeretetüket és idejüket nekünk szentelve foglalkoznak a csemetékkel – fogalmazott Szakács Sándorné óvodavezető, majd hozzátette: a három és tizenkét év közötti gyermekek tolmács segítségével bibliai történeteket hallhattak angol nyelven, megismerhették az amerikai kultúra szépségeit, emellett csoportos foglalkozásokon színezhettek, gyakorolhatták az angolt, és mozgásos feladatokon is részt vettek.

Adakoztak is

– A gyermekeken túl számos helybeli, hátrányos helyzetű családon is segített a küldöttség, akik tartós élelmiszerrel teli csomagokkal csaltak mosolyt a nehéz sorsúak arcára. Nem is bizonyítja jobban más látogatásuk sikerét, mint az, hogy a kezdeti, 43 fős diáksereg napról napra gyarapodott, és az utolsó napra már 50 gyerek ette és itta az északi vendégeink szavait.

Pénteken, a zárónapon mindkét fél élménybeszámolót tartott erről a különleges találkozásról, hogy aztán jövőre ugyanígy és ugyanitt folytatódjon az amerikai-magyar barátság – folytatta Szakács Sándorné.

Kim Bora kétéves kora óta él Magyarországon szüleivel és testvérével. A Dél-Koreában született lány a Baptista Szeretetszolgálat kommunikációs munkatársaként arról beszélt, mekkora élmény látni a gyermekek arcán az érdeklődést és a kíváncsiságot.

– A legegyszerűbb kifestős feladatoknál, vagy az angol nyelvű gyakorlatoknál is jól látszik, mennyire érdekli a kicsiket az új és az ismeretlen. Természetesen a három, vagy a tizenkét évesek más színvonalon gyakorolhattak, de az eredmény ugyanaz: partnerek voltak a foglalkozások során, mintha mesét hallgatnának, úgy követték tekintetükkel az angolul társalgó kollégákat és óvónőik iránymutatását – fogalmazott a fiatal Kim Bora.

Viharos volt az indulás

– A küldöttség túrája nem kezdődött valami fényesen, hiszen még Amerikában, a reptéren egy tornádó utáni viharba keveredtek, ami miatt szinte mindenük elázott. Szerencsére a segélycsomagokat tasakokban tárolták, így a ruháikon kívül minden átvészelte a vihart.

Érkezésük után a helyi panzióban első dolguk az volt, hogy öltözékeiket kiteregessék – mesélte mosolyogva vendégeik vizes kalandját Szakács Sándorné.

KM-SA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában