Helyi közélet

2014.11.27. 12:49

Noé bárkája az új otthon

Nyíregyháza - Leendő lakói saját életük özönvize elől menekülnek ide.

Nyíregyháza - Leendő lakói saját életük özönvize elől menekülnek ide.

Közeledik a karácsony, a szeretet, a család ünnepe. Vannak azonban olyan csonka vagy teljes családok, amelyeknek nemcsak az ünnepkor, de máskor sincs lehetőségük, hogy nyugodt, békés otthonban éljék mindennapi életüket. Nekik szeretne testi, lelki, szellemi segítséget nyújtani az az intézmény, amit csütörtökön avattak fel evangélikus istentisztelet keretében.

Az evangélikus egyház által fenntartott Oltalom Szeretetszolgálat eddig is működtetett Nyíregyházán a Csillag utcában családoknak átmeneti otthont, azonban az egykoron óvodának is használt épület önkormányzati tulajdonban van, így nem lehetett szó a felújításáról. A szakhatóságok is gyakran kritizálták az ottani intézményt, ami tulajdonképpen „ideiglenes” szükségmegoldást jelentett éveken keresztül.

- Egy pályázati lehetőségnek köszönhetően zöldberuházásként a már meglévő borbányai telkünkön 280 millió forintos beruházásból épült meg a családok átmeneti otthona – mondta Laborczi Géza, az Oltalom Szeretetszolgálat igazgató lelkésze a szentelési istentisztelet után megtartott nyilvános igazgatótanácsi ülésen. – Jelképesen akár Noé bárkájának is tekinthetjük az átmeneti otthont, hiszen leendő lakói a saját életük özönvize elől menekülnek ide.

A szeretetszolgálat vezetője kitért arra is, hogy a Csillag utcai épülethez képest mennyiben lesz újszerű a Rezeda utcai intézmény. Mint elhangzott, a 36 fő helyett itt már 40 személy lelhet átmeneti otthonra, lehetőség lesz teljes családok fogadására, s arra is, ha nem az anyuka, hanem éppen az apuka neveli egyedül gyermekét, illetve gyermekeit. Az épületben kialakított különböző foglalkoztató szobák a személyes gondoskodásra is lehetőséget nyújtanak. Az összes működési-használatbavételi engedély megszerzése után foglalhatják el az átmeneti otthont a gondokkal küzdő családok.

Az ünnepség zárásaként emlékérmet, emléklapot adtak át mindazoknak, akik közreműködtek a beruházás megvalósításában.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában