Helyi közélet

2014.11.25. 11:36

Sokkoló tárlat Nyíregyházán: Az erőszak gyerekszemmel

Nyíregyháza - Döbbenetes rajzkiállítás a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságon.

Nyíregyháza - Döbbenetes rajzkiállítás a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságon.

A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezetének Anya-Gyermek Segítőotthona és Krízisközpontja által ellátott gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságon Nyíregyházán 2014. november 25-én, a nők elleni erőszak megelőzésének világnapján.

A megnyitót követően a megye bűnügyes, közrendvédelmi és bűnmegelőzési állományának tartottak a családon belüli erőszak témájában egész napos oktatást és konzultációt család- és gyermekvédelmi szakemberek, pszichológusok.

Szarkáné Kövi Márta, a Magyar Vöröskereszt megyei igazgatója döbbenetesnek nevezte a kiállított rajzokat. Az igazgató asszony arra is felhívta a figyelmet, hogy az erőszakot minél előbb fel kell ismerni és tenni ellene - annál is inkább, mert a bántalmazott gyerekek felnőtt korukban gyakran maguk is bántalmazóvá válnak.

Gavallér Andrea, a Krízisközpont pszichológusa rámutatott, hogy a tematikusan csoportosított rajzok közül többön megjelenik a rendőrség, mint az a szerv, mely baj esetén segítséget nyújt.

Dr. Balogh Barnabás r. ezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese hangsúlyozta a jelzőrendszer tagjai közötti együttműködés fontosságát. Az ezredes kiemelte: a szakmai konzultáció segít abban, hogy a rendőrök időben felismerjék a családon belüli erőszak rejtettebb formáit is, és a lehető legmegfelelőbb módon intézkedjenek.

A kiállítást a szervezők figyelemfelhívásnak szánták - nem csak rendőröknek, hanem a jelzőrendszer más tagjainak is. A következő hetekben - előre egyeztetett időpontokban - iskola- és óvópedagógus csoportok is látogathatják a sokkoló tárlatot.

Időpont egyeztetés hivatali munkaidőben a (42) 524-600 telefonszám 3356-os mellékén.

- Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában