Helyi közélet

2014.11.28. 13:01

Színes fórum a zöld megyéről

Nyíregyháza, Ópályi, Kálmánháza - Harmadik alkalommal rendezték meg a Földész Fórumot a megyeházán.

Nyíregyháza, Ópályi, Kálmánháza - Harmadik alkalommal rendezték meg a Földész Fórumot a megyeházán.

„Nagyszerű kezdeményezés. Érdekes a téma” – jegyezte meg a folyosón Erdélyi Miklós, Ópályi polgármestere. Szabolcs-Szatmár-Bereg különböző pontjairól érkeztek érdeklődők szép számmal a III. Földész Fórumra. Bizonyos honlapon „Földrész Fórumként” aposztrofálják a rendezvényt, talán a rendezvény nagyságrendjét érzekelették a plusz betűvel. Pénteken a megyeháza Bessenyei nagytermében az Ökológiai termékek termelése a családi gazdaságokban címmel tartottak tartalmas fejtágítót a gazdáknak, a termelőknek, a biotermékek iránt fogékonyaknak.

– Régi szövetségese vagyok a megyének, a megyei önkormányzatnak, a Keleti Kapu Ökotermesztők Egyesületének. A Keleti Kapu Ökotermesztők Egyesülete, mint a Kelet-Magyarországi Biokultúra Egyesület önálló regionális egysége, korábbi sikeres ténykedései révén a katalizátor szerepét kívánja betölteni. Mi az értékes információkkal, a nyiolvánossággal támogatjuk a kis- és középvállalkozásokat – fogalmazott Gulyás József, a KKVHÁZ Zrt. vezérigazgatója.

A fórum előadói több ízben hangsúlyozták: az agrárium elsődleges feladata az egészséges, vegyszermentes, GMO nélküli, teljes értékű élelmiszerek előállítása.

– Fontos a nemzeti termékek kínálatának gyarapítása, a biotermékek szervezett formájú előállítása, a betegségek megelőzése. Örvendetes, hogy egyre többen élik bejegyzettként, illetve saját elhatározásból, hittel, meggyőződéssel a bioéletüket. A kemikáliák nélküli termékek előállítása nagyon fontos az egészség megőrzése szempontjából – fejtegette Ratkos József, a Keleti Kapu Ökotermesztők Egyesületének elnöke.

Kálmánházán több mint hatszáz családi gazdálkodó alkotja a régió élelmiszerellátási láncának részét. A település termékei a Nyírségi Ökorégió klasszikus termesztett és tenyésztett kultúráiból kerülnek ki.

– Mi felvállaljuk az egészségesebb, kemikáliák nélküli termékek előállítását a helyi piac hátterének megszervezésével. Lépéseket teszük a nyeráru helybeli feldolgozására, a hozzá adott értékek teremtésére. Nálunk többnyire a családi gazdálkodók jelentik az önellátásunk forrásait – említette Urszuly Sándorné, Kálmánháza polgármestere, majd hozzáfűzte: – Hiszünk a vidék térnyerésében, a város felvevő piaci kínálatában, az ország biztonságos élelmiszer-ellátásában, a magyar termék garanciájában. Az ökológiai gazdálkodás hozzárul egy élhetőbb környezet kialakításához, amely utódaink túlélését is szolgálja.

– A biotermékek egyre nagyobb figyelmet kapnak. A Földész Fórum is arra hivatott, hogy ezt a szemléletet npszerűsítse. Stratégiai programunk része a zöld megye. A rendezvényen részt vettek a termelői szféra és az élelmiszerelátási lánc szereplői, akik hasznos eszmecserét folytathattak – állapította meg Baracsi Endre, a megyei közgyűlés alelnöke.

KM–LTL

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában