Helyi közélet

2014.12.02. 13:35

Hodászi óvodásokat ajándékozott meg Joulupukki, a lappföldi Mikulás

Hodász, 2014. december 2., kedd (MTI) - Egyhetes magyarországi programja keretében a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Hodászra látogatott kedden a Joulupukki, a lappföldi Mikulás, akit a helyi óvodások köszöntöttek.

Hodász, 2014. december 2., kedd (MTI) - Egyhetes magyarországi programja keretében a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Hodászra látogatott kedden a Joulupukki, a lappföldi Mikulás, akit a helyi óvodások köszöntöttek.

Az Angyalok Kertje Görögkatolikus Óvodában több mint száz kisgyermek várta a Mikulást, aki előbb finnül szólt a kicsikhez, majd szétosztotta a magával hozott ajándékcsomagokat. Az óvodások magyar és cigány nyelven előadott versekkel és dalokkal köszöntötték Joulupukkit.

A teli zsákkal érkező Mikulás tolmácsolta a kicsiknek a lappföldi gyerekek üdvözletét, majd a karácsonyra való készülődésről és a hagyományok ápolásának fontosságáról mesélt a gyerekeknek. Szavai szerint a karácsony összeköti az összes gyereket és felnőttet a Földön, így lehet közösen egy jobb világot építeni.

Fodor Attila, a CBA üzletlánc kommunikációs igazgatója az eseményen az MTI-nek elmondta, hogy a cég is támogatja a lappföldi Mikulás magyarországi útját és segít abban, hogy minél több gyerekhez juthasson el.

Hozzátette, hogy a lappföldi Mikulással általában a nagyobb városok főterein találkozhatnak a gyerekek és itt tartózkodása alatt várhatóan több ezer csomagot fog kiosztani a kicsik számára.

A gyerekek nagyon szépen énekeltek, látszott, hogy sokat gyakoroltak - mondta a lappföldi Mikulás az MTI-nek, hozzátéve, hogy a hodászi óvodások nagyon bátrak voltak, sokan közülük félelem nélkül mentek oda hozzá.

Joulupukkival kedden a salgótarjáni Fő téren, szerdán a veszprémi Megyei Könyvtárban, majd Győrben, a Széchenyi téren lehet találkozni. Csütörtökön Ajkára megy, pénteken pedig a főváros több pontján bukkan fel: délután Óbudán, a Fő téren, este pedig a kispesti központi játszótéren oszt ajándékokat. Mikulás napján délelőtt a budapesti MOM sportközpontban fogadja a gyerekeket.

A finn Mikulás a hagyományokhoz híven idén is csatlakozik a Mikulásgyár jótékonysági akciójához, kedden a budapesti Mammut II. bevásárlóközpontban népszerűsíti majd a szegény gyerekeket 10 éve támogató kezdeményezést.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában