Helyi közélet

2014.12.29. 16:49

Jobbik évértékelő: eredményes volt, küzdelmes lesz

Nyíregyháza - Évértékelőt tartott hétfői sajtótájékoztatóján dr. Apáti István, a Jobbik alelnöke, országgyűlési képviselője.

Nyíregyháza - Évértékelőt tartott hétfői sajtótájékoztatóján dr. Apáti István, a Jobbik alelnöke, országgyűlési képviselője. Mint mondta: mozgalmas és eredményes esztendőt tudhat a háta mögött a Jobbik, amely mára a második legnagyobb politikai erővé váltunk a választópolgárok akaratából. – Az áprilisi országgyűlési választásokon már több mint egymillióan szavaztak bizalmat a programunknak, az EP-választásokon a Fidesz legfőbb kihívójává léptünk elő, az őszi önkormányzati „döntőben” pedig a korábbinál jelentősen több, 81 megyei közgyűlési mandátumot szereztünk!

Valamennyi megyében szavazatarányban és -számban is gyarapodott a Jobbik. A viharos erejű politikai ellenszélben és az egyenlőtlen médiaviszonyok közepette elért eredményeknek örülünk, a párt népszerűsége azóta is nő, de nem vagyunk elégedettek. 2015-ben is sok tennivalót ad majd számunkra a hazai választási rendszert „meghackelő”, így újra kétharmados hatalomhoz jutott, azzal nem egyszer visszaélő kormánypárt! – fogalmazott Apáti István.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában