Helyi közélet

2014.12.03. 11:00

Kisváros, kis iskola, nagy teljesítmény

Fehérgyarmat - Fehérgyarmati középiskolások sikere a pénzügyi-gazdasági versenyen.

Fehérgyarmat - Fehérgyarmati középiskolások sikere a pénzügyi-gazdasági versenyen.

Az idén másodszor rendezték meg az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség és több neves támogató által szervezett PÉNZ-SZTÁR országos középiskolai pénzügyi-gazdasági versenyt, melyre 712 csapat regisztrált, közülük pedig 100 csapat került be a két internetes előselejtező után megrendezett megyei fordulóba.

A Fehérgyarmati Petőfi Sándor Szakközépiskola mindkét csapata sikeresen vette az első két akadályt, így bekerültek a nyíregyházi megyei döntőbe. A „Pénz-ügyesek” együttese – Bíró Evelin, Korponai Barbara, Köteles Kitti és Széles Árpád, a szakközépiskola 14. a osztályos tanulói- megnyerték a finálét, így automatikusan jutottak tovább a regionális fordulóba. A „Profi-Team” – Kovács Sándor, Makay Tibor, Mester Dávid 13. a és Menyhért Kristóf 12. a osztályos tanulók a második helyezést szerezték meg, de az Észak - Alföldi régió legtöbb pontot szerző második helyezettjeként ők is továbbjutottak.

A debreceni regionális fordulón nem csak a tárgyi tudást, hanem az általános műveltséget, tájékozottságot és a kreativitást is díjazták a zsűri tagjai. A megyénket képviselők közül a Pénz-ügyesek nehéz és szoros küzdelem után a harmadik helyet harcolták ki, míg a Profi-Team az előkelő és továbbjutást jelentő első helyen végzett.

A fővárosi országos elődöntőnek az MKB székháza adott otthont, ahol az ország legjobb pénzügyes csapatai mérték össze tudásukat. A vetélkedő az előzetes feladatul kapott „A régió pénzügyei” című kisfilm bemutatásával kezdődött. A diákok nehéz és ötletes feladatok megoldásának egész sorával bizonyították pénzügyi-gazdasági érdeklődésüket és tudásukat a Bod Péter Ákos, a Budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezető tanára által vezetett zsűri előtt.

– Iskolánk csapata szoros versenyben a hatodik helyezést érte el, így öregbítve tovább intézményünk jó hírét. Az eredményes szerepléséhez nagyban hozzájárult dr. Rozsályiné Kosztya Erika, Fekete Tibor és Diószegi Erzsébet felkészítő munkája – fogalmazott Kövesligetiné Zsuzsa.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában