Az önzetlen gondoskodás a kulcsszó

Nyíregyháza - A központ munkatársai három megyében végeznek pótolhatatlan értékű szociális tevékenységet. Interjú Orosz Mariannal, a Gondoskodó Központ vezetőjével.

Gondoskodás, szeretet, figyelem, jövő. Ezekkel a fogalmakkal jellemezte Orosz Mariann, a nyíregyházi székhelyű, de a két szomszédos megyében is tevékenykedő Gondoskodó Központ vezetője az általa vezetett intézmények munkáját. Ezek a szavak fejezik ki egész életét, az elvégzendő feladatokat, egész hitvallását.

Gondoskodó Központ. Ez az összefoglaló neve annak az intézménycsoportnak, melynek ön az elnöke. Milyen tevékenységet takarnak ezek az elnevezések?

Orosz Mariann: Alapvetően a gondoskodás a kulcsszó. Szociális és köznevelési területen dolgozunk főként, a házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés és intézmények fenntartásával. Tehát mi így gondoskodunk. Mégis azt gondolom, hogy ettől sokkal több, amit teszünk. A Gondoskodó Szeretetszolgálatunk például egyre bővülő partnerköre segítségével folyamatosan végez jószolgálati tevékenységet: játékokat, ruhaneműt szinte egész évben tudunk az ellátottainknak osztani, de voltak már nagyobb segélyakcióink is: tartós élelmiszereket osztottunk, a természeti katasztrófa sújtotta Tornanádaskán a lakóházak helyreállításában is segítettünk.

Az intézmények fenntartása inkább egyfajta feladatellátást, esetleg feladatok átvállalását jelenti. Ezen a területen is vannak amolyan „gondoskodós” sajátosságok?

Orosz Mariann: Szociális intézményeinkben olyan ellátottaink vannak, akik a szó legszorosabb értelmében igényelik a gondoskodást. Fogyatékkal élők, szenvedélybetegséggel küzdők, magukra maradt idősek, bántalmazott anyák, gyermekek, sokszor saját hibájukon kívüli okokból utcára kerülő emberek. Már a felsorolásból kiderül, itt az intézményfenntartás nem egyszerű, munkaidőben elvégzett, előre, pontosan meghatározott keretek között működő tevékenység. Emberi sorsok, életek, esélyek, lehetőségek széles skálájú kavalkádja, ami jóval túlmutat az alapfeladaton. A szociális ellátótevékenységünkkel közel tízezer emberről tudjuk elmondani, hogy mi sem hagyunk senkit az út szélén. Nem könnyű feladat, de aki ilyen területen dolgozik, az tudja, mindig megvannak azok a pillanatok, amikor azt mondhatjuk a munkatársaimmal, ezért megérte.

Az iskolákban is vannak saját programok, kiegészítő szolgáltatások?

Orosz Mariann: Igen. Az edelényi Új Esély Oktatási Központban az óvodásoktól egészen a szakképesítés megszerzéséig foglalkozunk gyermekekkel. Szinte kizárólag mélyszegénységben, nehéz és hátrányos helyzetben élő családok gyermekeinek szól az intézmény nevében is hangsúlyozott esély. A köznevelési alapfeladatok mellett sokféle sajátos szolgáltatást is nyújtunk. Segítünk a szülők hivatalos ügyeinek intézésében, valamint kidolgoztunk egy egyedülálló programot a roma fiatalok zenei és tánc nevelésén keresztül felzárkóztatásuk, életesélyeik növelésére. Ezt a Harmónia projektet a 100 Tagú Cigányzenekarral való szoros együttműködésben végezzük és fejlesztjük a jövőben. Nagyon hálás vagyok a zenekar vezetőinek, tagjainak, hogy bár óriási sikereket érnek el, hungarikummá váltak, díjak özönét kapják itthon és világszerte, mégsem felejtették el, hogy honnan indultak, és meleg szívvel nyújtanak segítő kezet tehetséges roma gyermekeknek, és mintát arról, hogy kitartással, szorgalommal sikeressé, boldoggá lehet válni. De van iskolánk Miskolcon, ahol kis létszámú osztályokban foglalkozunk olyan gyermekekkel, akik valamilyen okból tanulási nehézségekkel küzdenek, és a személyre szabott oktató-nevelő-segítő munka eredményeként kapnak esélyt a felzárkózásra. A több nagy városban lévő telephellyel rendelkező szakképző iskolánk pedig olyan fiatalokat karol fel, akik érettségi után szakmát szereznek, és piacképes tudás birtokában kerülhetnek a munkaerőpiacra. Ha közös pontot szeretnék találni ebben a szerteágazó munkában, akkor azt mondom, hogy nálunk nem csak a fiatalok élete, sorsa fontos, de napi kapcsolatot ápolunk a szülőkkel, figyelünk a tanulók környezetére, és igyekszünk a családoknak is segítséget nyújtani, ha rászorulnak.

A Gondoskodó Központnak más területeken is vannak tervei, céljai. Merre nyílik a gondoskodás újabb kapuja?

Orosz Mariann: Terveink mindig vannak. Szerencsére olyan csapattal dolgozom, amelynek a tagjai nyitottak, előre gondolkodók, kreatívak. A már említettek mellett van ifjúsági és fejlesztő központunk, ahol pályakezdő fiatalokat foglalkoztatunk. Pályázatokat figyelnek, írnak, amelyeknek az eredményeként sok fiatal jut el külföldre, vagy éppen jut lehetőséghez értékes önkéntes munka végzésére. Az ifjúsági táborunk pedig folyamatos gyermek üdültetést és ifjúsági csereprogramokat tesz lehetővé. A központ működése már a szó legszorosabb értelmében a jövőt építi. Emellett még nagyon új feladatként jogsegélyszolgálatot működtetünk, ami a klasszikus ilyen jellegű tevékenység mellett befektetésösztönzéssel, munkahelyteremtő beruházások segítésével próbál hozzájárulni, hogy minél több ember jusson hozzá munkához, megélhetéshez, és ahhoz, hogy az életét önmaga tudja tervezni, irányítani, élni. Hogy ne szoruljon rá másokra, és fura módon azt mondom, hogy ne szoruljon olyan szervezetekre, intézményekre, amiket most mi működtetünk. Számunkra az igazi eredmény az lesz, ha minél többen mondhatják azt saját életükről, amit a kormányzat szociális szakemberei is megfogalmaznak: újratervezés, munkával, pénzzel, megélhetéssel, családdal, tervezhető jövővel.

Ön sikeres nő, eredményes üzletasszony, megnyerő tárgyalópartner. Hogyan lehet egy ekkora intézmény vezetése mellett összeegyeztetni a munkát, a családot? Hogy stílszerű legyek, lehet-e minden területen megfelelően és sikeresen gondoskodni?

Orosz Mariann: Nagyon szerencsés vagyok. Szeretem, amit csinálok, pontosan azokért a pillanatokért, amikről korábban beszéltem. Ehhez megtaláltam azokat a közvetlen kollégákat – gyakran mondom is, nálunk nincs főnök, hanem munkatársak vannak –, akik felelősséggel, nagy teherbírással, alapos szakmai tudással végzik munkájukat, mert közösen tűzzük ki a célokat, és együtt menetelünk a pillanatokért, az ellátottaink életének könnyítéséért, a térségben élők esélyeinek növeléséért. És nem véletlenül hagyom a családomat a végére, mert nélkülük mindaz, amit eddig elmondtam, egy pillanat alatt válhatott volna csak egy dolgozni, küzdeni, szárnyalni szerető asszony megvalósulatlan álmává. A férjemmel közösen raktuk le az alapokat, és azóta is együtt vagyunk társak a menetelésben. Társak és támaszai egymásnak, és eközben öt már-már felnőtt gyermekünk van, akik életük kezdetén megtapasztalhatják, hogy a siker, az értékes munka elvégzése miatti megelégedettség csak kitartással, szorgalommal és egyfajta erős csapatmunkában valósítható meg. A legbiztosabb örök „csapat” pedig számomra a család, ahol a szeretet, a gondoskodás, a figyelem olyan mélységben és tartalommal valósul meg, ami stabil alapot biztosít az élet bármely más területén végzendő feladatokhoz.

KM