Helyi közélet

2015.02.13. 10:51

Jennifer bluesban utazik

Nyírmada - A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kötődését folyamatosan hirdető Szirota Jennifer dalszerzőként kezdte az évet. Egy új blues dalt komponáltak Somogyi Remiggel, aki zenész berkekben elismert gitárosnak számít. Az opus szövegét Alexander Demeter írta, és akkora lendülettel vetették bele magukat a közös munkába, hogy teljes albumot terveznek.

Nyírmada - A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kötődését folyamatosan hirdető Szirota Jennifer dalszerzőként kezdte az évet. Egy új blues dalt komponáltak Somogyi Remiggel, aki zenész berkekben elismert gitárosnak számít. Az opus szövegét Alexander Demeter írta, és akkora lendülettel vetették bele magukat a közös munkába, hogy teljes albumot terveznek.

– A dal valójában egy lassú blues ballada. Témájában reményt, hitet ad az embereknek.

A hónap végén és március elején klipet forgatunk, azt követően lesz teljes egészében látható, hallható – említette a nyírmadai illetőségű Jennifer. – Közben persze dolgozunk a többi dalon is. Tavaly Magyarországot képviseltem a rzeszówi Carpathia Festivalon, és az idén is szeretnék külföldi fesztiválokra eljutni. A közös blues projekt mellett frissítek a szólókarrieremben, bővítem a repertoáromat.

Jennifer ahol tud, ott segít. Nemrégiben hangszereket adott át.

– A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács pályázati felhívására a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya „A zene az kell, hogy ne vesszünk el, hogy mégse adjuk fel!” címmel dolgozott ki bűnmegelőzési programot. Ennek az a célja, hogy alternatívát kínáljon a Mátészalkai Gyermekvédelmi Központban nevelkedő, a körülményeik miatt fokozottan hátrányos helyzetű fiatalok szabadidejének hasznos eltöltéséhez – fejtegette az énekeshölgy. Ő énekelte a projekt címadó dalát, majd egy olyan hangulatos műsorral kedveskedett, hogy alig akarták elengedni.

Jennifer öt esztendeje az X-Faktorban vált országosan ismertté. Két évvel később a Csillag Születik aktuális kiírásának döntőse lett.

– Most is tele vagyok tervekkel, ötletekkel. Ígérem, a jövőben is sokat tanulok, dolgozok mindazért, hogy közelebb tudjak kerülni a be nem teljesült álmaimhoz.

KM-LTL

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában