Helyi közélet

2015.03.30. 19:19

Ura új „ura”: Hatékonyan, takarékosan, stabilan

Ura - Karácsony Sándor nem 197, hanem 647 urai lakos polgármestere kíván lenni.

Ura - Karácsony Sándor nem 197, hanem 647 urai lakos polgármestere kíván lenni.Az új esztendőben új időszámítás kezdődött Ura életében. Újév napján elhunyt Mosolygó Miklós, aki két és fél évtizeden keresztül irányította polgármesterként a szatmári község életét. A vasárnapi időközi választáson a 463 érvényes szavazatból 197 voks Karácsony Sándort illette, így ő a település új vezetője. Katona János 109, Zolcsák Mihály 76, Orosz Pál 45, míg Csáky József 36 szavazatot szerzett. A Munkáspárt színeiben indult Pásku Károly egyetlen voksot sem kapott.

– Komoly elismerésnek tartom, hogy a szavazók 43 százaléka rám voksolt. Állok a kihívások elé – reagált a tősgyökeres urai Karácsony Sándor a választás másnapján. Huszonegy esztendőt töltött el köztisztviselőként, a polgármesteri funkciót főállásban látja majd el. – Ez a pozíció teljes embert kíván. Szerencsés helyzetben vagyok, hiszen az önkormányzat működése stabil. Az elsődleges cél ennek a megőrzése, hitelfelvétel nélkül. Folyamatosan figyeljük a pályázatokat, és csak célirányosan, megalapozottan nyújtjuk be az igényünket olyanra, ami a község egészének a javát szolgálja. Nem 197, hanem 647 lakos polgármestere kívánok lenni. Egy nagy családot kell alkotnunk. Hatékonyan, takarékosan, stabilan szeretném működtetni az önkormányzatot.

KM–LTL

Felment a vérnyomása

A szavazás közben rosszul lett a szavazatszámláló bizottság elnöke, aki vérnyomás-problémája miatt hazament, de orvosi ellátást nem igényelt. Az elnök feladatait a bizottság elnökhelyettese vette át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában