Helyi közélet

2015.05.22. 13:31

A Kelet arcképcsarnoka: Dr. Kolozsy Zoltán kandidátus, urológus

Nyíregyháza - Csaknem négy évtizede teljesíti a hippokratészi esküt.

Nyíregyháza - Csaknem négy évtizede teljesíti a hippokratészi esküt.

Sajóecseg kistelepülés Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ott született 1952 június 17.én. Ma is élő édesanyja 22 éves korában már négy gyerkőcöt nevelt Nyékládházán, ahová elköltöztek s ahol Kolozsy Zoltán kijárta az általánost. Majd Miskolc következett, a jó hírű Földes Ferenc Gimnázium. Itt nyújtották át neki a szép érettségi bizonyítványt, amivel első nekifutásra felvették a Debreceni Orvostudományi Egyetemre, ahol 1976-ban kapott orvosi diplomát, "cum laude" minősítéssel.

- Míg ezeket felidézem, megjelenik emlékeimben a drága Székely Margitka néni, első tanítónőm. Amikor már írni tudtunk elénk tett egy üres lapot, amire ákomos betűkkel válaszoltunk néhány kérdésre. Többek között arra, mik szeretnénk lenni. Én azt írtam rá, hogy orvos, /merthogy őt mindenki tisztelte a faluban/. Aztán amikor ünnepeltük az orvossá avatásomat, Margitka néni elővette a táskájából a megsárgult papírlapot, azt, amire én írtam válaszként az orvos szót, hatéves koromban.

Igaz, főként mindig az irodalom és a történelem vonzotta, verseket, kisebb tanulmányokat írt, de közben arra is rájött, hogy ha ezt választaná hívatásul, bizonyosan sok ütközése lenne a hatalommal, mert tudta, hogy ő képtelen belesimulni az akkori politikai irányvonalba ami ugye pl. a történelem esetében szinte természetes elvárás volt. Maradt tehát a hat éves kori álom , az orvosegyetem, a hippokratészi eskü, a gyógyítás.

Első munkahelye a BAZ Megyei Kórház Urológiai Osztálya volt, majd a katonaság után sebészeti gyakorlaton volt a kisvárdai

kórházban. Nyíregyházára 1978 november elején került a Jósa András megyei kórház urológiai osztályára, s három év után már szakvizsgát is tett. Majd /”disszidálásból” visszatérve / megismerkedett a pathológiai osztályon folyó munkával.

- Nagyon jól éreztem magamat ez időben a Nyírség központjában. Nemcsak azért, mert Mohácsi főorvos úr keze alatt dolgozhattam, hanem tetszett a város is a sok parkjával, terével, a jó levegőt adó fasoraival, dús zöld lombozatával, Krúdys hangulatával , tetszett az itt élő emberek egyszerűsége.

Sajnos, az utóbbi évtizedekben ezek közül a pozitívumok közül több áldozatul esett a „városrendezésnek”, a szellős város beszűkült, fasorok tűntek el, sivár autóparkírozó uralja a belváros nemrég még legszebb részét. „Szomorúan nézem” – mondja.

Vissza az időben : 1986-ban felvételt nyert a Magyar Tudományos Akadémia által meghirdetett aspirantúrára, s a húgyhólyag daganatok témakörében írt kandidátusi disszertációját 1991-ben védte meg.

1994-ben elnyerte a Cleveland Clinic Foundation nemzetközi ösztöndíját s két hónapot tölthetett az USA-ban,a gyógyítás egyik fellegvárában.

-Mindeközben közleményeim jelentek meg itthon, Németországban és Nagy-Britanniában. Idővel felkérést kaptam „Az onkológia alapjai” című egyetemi tankönyvben a Vesedaganatok fejezet szerkesztésére, megírására.

Azt már a krónikás teszi hozzá, hogy dr. Kolozsy Zoltánt 2000-ben a Józsa András kórház urológiai osztálya vezető főorvosává nevezték ki s a megyei közgyűlés "Alkotói Díj"-jal jutalmazta , majd megbízták a megye urológus szakfőorvosi teendőinek ellátásával is. Tudományos teljesítménye is figyelemre méltó például a komplex onkodiagnosztika és onkoterápia irányelveiről készült könyv vagy a hólyagdaganatok diagnosztikája és terápiája terén rögzített kutatása...

Aztán jött a Józsa András kórház és a megye egészségügyi intézményeinek átszervezése és dr. Kolozsy Zoltán a vezetői pozíciók újrapályáztatásában már nem vett részt, egyéni vállalkozó lett. Nyíregyházán, Debrecenben , Miskolcon működtet rendelőt és hetente egyszer a tokaji rendelőintézetben is fogad betegeket,

Kolozsy doktor 1982-ben kötött házasságot Takács Évával. Felesége a tokaji művészeti iskola zenetanára.

Pesten élnek gyermekeik , a mérnökként dolgozó Balázs, és a jogot végzett, bírónak készülő Andrea.

A főorvos úr hobbija változatlanul az olvasás s - ahogy ő nevezi- a menőkézés, azaz „a tiszai árterek, a zempléni lankák és Erdély, a tündérkert fájdalmas, örök varázsa”.

- Angyal Sándor -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában