Helyi közélet

2015.05.06. 13:46

Egy halálos kimenetelű baleset is sok

Nyíregyháza - „A halál csókja a munkahelyen” címmel munkavédelmi előadást szervezett a megyei iparkamara.

Nyíregyháza - „A halál csókja a munkahelyen” címmel munkavédelmi előadást szervezett a megyei iparkamara.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának munkatársa felhívta a figyelmet: az idei esztendőben több célzott ellenőrzés is várható.

– A faipari tevékenységet végző vállalkozásokat fogjuk ellenőrizni a második negyedévben, hiszen ebben a szektorban a legnagyobb az esélye a csonkolással járó baleseteknek. A harmadik negyedévben a biológiai kórokozói tényezők munkahelyi előfordulását veszi a hivatal górcső alá – tájékoztatta a megjelent vállalkozások képviselőit Tóth Róbert munkavédelmi felügyelő a megyei kereskedelmi és iparkamara nyíregyházi székházában.

A szakember az előző évek tapasztalatairól is beszélt a szerda délelőtti szakmai előadás alkalmával.

– Tavaly 10 súlyos vagy halálos kimenetelű baleset történt a megyében. Ebből egynek lett életveszélyes sérülés a következménye, háromszor beszélhettünk csonkolással végződő esetről, míg hat alkalommal történt halálos kimenetelő munkahelyi baleset – mondta Tóth Róbert munkavédelmi felügyelő, aki hozzátette: egy halálos kimenetelű baleset is sok.

A teljes cikk elolvasható a Kelet-Magyarország május 7-i számában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában