Helyi közélet

2015.05.04. 11:53

Elbúcsúztak a végzős záhonyi kollégisták

Záhony - A hét elején rendezték meg a záhonyi Dr. Béres József Kollégium végzős diákjainak hagyományos búcsúestjét.

Záhony - A hét elején rendezték meg a záhonyi Dr. Béres József Kollégium végzős diákjainak hagyományos búcsúestjét.

A határvárosi diákotthonban idén 24 diák fejezte be tanulmányait a 12. és a 14. évfolyamon. A többség 4 éven át volt az intézmény lakója, de Tancsik Róbert, a Diáktanács elnöke példának okáért hat éven át szolgálta a kollégium közösségét. A végzősöket Dajka Dalma és Kiss Klaudia szavalatokkal köszöntötte, míg a diákönkormányzat nevében Szlovák Dorottya mondott búcsúbeszédet. Ezt követően a búcsúzó diákok egy-egy irodalmi antológiát vehettek át a Diáktanács elnökétől az együtt töltött évek emlékére, majd közös ünnepi vacsorán vettek részt a fiatalabb társaikkal és tanáraikkal.

A Diáktanácsban is szerepet vállalt, a diákkörökben értékes munkát végzett, valamint versenyeredményeikkel a kollégium ismertségét, tekintélyét emelő diákok közül Ágij Adrienn (12/b), Kovács Andrea (12/c), Kiss Henrietta (14/b), Aros Gábor (12/c) és Tancsik Róbert (14/a) az iskola ballagási ünnepségén, a széles nyilvánosság előtt külön is jutalomban részesült az intézmény vezetése részéről. A diákokra a következő napokban, hetekben már az érettségi és a szakmai vizsgák próbái várnak.

- Katona Dávid -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában