Helyi közélet

2015.05.05. 18:17

És hajnalban rengeni kezdett a föld Nepálban

Kótaj - Kiss Csabáéknak halálfélelme volt, megmentették a patkánymérget evett férfit.

Kótaj - Kiss Csabáéknak halálfélelme volt, megmentették a patkánymérget evett férfit.Szerdán dél előtt nem sokkal négy fáradt férfi ölelte magához boldogan szeretteit a Liszt Ferenc repülőtéren. Nem túl hosszú, de veszélyes útról tértek haza a a Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportjának (DEKOM) tagjai. Múlt szerdán indultak Nepálba a földrengés áldozatainak megsegítésére. Dr. Kiss Csaba kótaji háziorvosnak ez volt a harmadik nagy útja, hiszen 2008-ban a mianmari trópusi ciklon, két évvel később a haiti földrengés után vett részt a helyszíni segítségben.

- Kemény és fárasztó napokon vagyunk túl - kezdte Kiss Csaba. - Végül Katmandutól két-három órányi autózásra lévő településre mentünk, közelebb a földrengés epicentrumához. Egy olyan olyan helyen volt a bázisunk, amely a tengerszint felett 2200-2300 méterre van és mindössze egy asztal és egy ágy jelentette az egészségügyi állomást. Az itt élők öt esztendeje nem láttak orvost, így munkán volt bőven. Nemcsak a földrengés áldozatainak ellátása jelentette a munkánkat, hanem általános orvosi feladatok is vártak ránk. Háromszázötven esetünk volt, ezek kisebbik részét jelentette az áldozatok ellátása.

A doktor sokféle problémával találkozott, a legmegrázóbb egy mindössze egy esztendős csecsemő ellátása volt, akire rászakadt a törmelék és nagyon komoly koponyasérülést szenvedett.

A DEKOM-csoport négy doktora puritán körülmények között, maximális szakmai hozzáállással ápolta a nepáli földrengés áldozatait és látta el a beteg helybélieket. A zuhanyozni akkor tudtak, amikor esett az eső, a magukkal vitt ételeket fogyasztották és Nepálban vett palackos vizet ittak.

- Sokféle sérülttel és beteggel találkoztunk a közel egy hét során. A legnagyobb kihívást egy férfi jelentette, aki mindenét elveszítette a földrengésben, kétségbeesésében patkánymérget evett. Több órán át küzdöttünk az életérét, a magunkkal vitt infúzió nagy részét ő kapta meg. Szerencsére az életét sikerült megmentenünk.

- Ez egyébként hétfőn történt, ami örökké emlékezetes nap marad számomra. Hajnali fél négy körül hatalmas robajra ébredtünk, mozgott minden, nem szégyellem, de halálfélelemben rohantunk ki az épületből, hiszen olyan hangokat hallottunk, mintha egy gyorsvonat rohant volna felénk. Kiderült, hogy egy hatos erősségű utórengés volt. Szerencsére nem esett baja senkinek, de már nem tudtunk visszafeküdni. Nem sokkal később hozták is az előbb említett, önmagát megmérgező férfit.

A doktor azt is elmondta, hogy a csoport tagjai saját pénzükből illetve támogatók segítségével (köztük a Nyíregyháza Spartacus) vásárolták meg a felszerelést, a kötszereket és gyógyszereket. Az értékes műszereket természetesen hazahozták, hiszen annak úgy sem vették volna hasznát az ott élők. Ami kötszer és gyógyszer megmaradt, annak egy részét a bázisukon, illetve a katmandui oktatókórházban hagyták.

Ez azt is jelenti, hogy úgymond lenullázták magukat, márpedig a segítségükre bármikor ismét szükség lehet a nagyvilágban. Éppen ezért, aki szeretné támogatni a DEKOM-csoport tagjait, Kiss doktorral felveheti a kapcsolatot ([email protected]), hiszen minden forintra szükségük van ahhoz, hogy valóban segíteni tudjanak a bajba jutottakon.

KM-ML

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában