Helyi közélet

2015.05.27. 10:33

Folytatódik a „tízezres” pereskedés

Nyíregyháza - Továbbra is bírósági vitatéma a lakszövös pótbefizetés kivetésének szükségessége és jogszerűsége.

Nyíregyháza - Továbbra is bírósági vitatéma a lakszövös pótbefizetés kivetésének szükségessége és jogszerűsége.Megfellebbezte a Nyíregyházi Törvényszék elsőfokú ítéletét a Debreceni Ítélőtáblán a felpereseket képviselő dr. Bacsa Judit ügyvéd. Mint ismeretes, Takács Imre és társa a Nyíregyházi Lakásszövetkezet 10 ezer forintos pótbefizetés elrendelését (is) tartalmazó, 2013-ban született küldöttgyűlési határozatának felülvizsgálata miatt indított keresetet a Lakszöv ellen.

Egy biztos: fájdalmas volt

Az ügyben első fokon ítéletet hirdető bíró, dr. Berényi László Árpád azt állapította meg, hogy a lakásszövetkezeti törvény pótbefizetés előírására vonatkozó rendelkezései diszpozitívak, taxatív felsorolást nem tartalmaznak, s úgy látta: a Lakszöv pénzügyi-likviditási helyzete miatt az intézkedés „bizony fájdalmas, de szükséges és indokolt” volt. A fellebbezők szerint a fenti jogértelmezés téves, így az ennek alapján meghozott ítélet jogszabálysértő, ezért a másodfokon eljáró ítélőtáblától várják annak megváltoztatását, és a sokat vitatott küldöttgyűlési határozat hatályon kívül helyezését.

Nem „mérlegeltek”?

Elsősorban azért támadják az alperesi határozatot, mert úgy vélik, minthogy a Lakszöv nyereséges volt, nem álltak fenn a „csak veszteséges gazdálkodás esetében, a hiány pótlása érdekében” kiróható pótbefizetés kritériumai. A fellebbezésben többek között az áll, hogy a küldöttgyűlés a közbenső mérleg­adatok ismerete és elfogadása nélkül, tehát jogszerűtlenül hozott döntést, és a pótbefizetés elrendelésére sem a jogszabályok szerint, sem a bíróság által elfogadott alperesi indokok alapján nem volt szükség.

KM-PI

Lakszöv küldöttgyűlés

Időpont: 2015. május 28., 17.30 óra

Helyszín: Nyíregyháza, Hotel Korona, 1. emeleti rendezvényterme

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában