Helyi közélet

2015.05.20. 08:25

Nézőpont: Jó infláció

Nézem a legfrissebb adatokat. Áprilisban megállt a fogyasztói árak csökkenése az Európai Unióban, ahol az inflációs ráta éves szinten nulla százalék volt. Galambos Béla jegyzete.

Nézem a legfrissebb adatokat. Áprilisban megállt a fogyasztói árak csökkenése az Európai Unióban, ahol az inflációs ráta éves szinten nulla százalék volt. Galambos Béla jegyzete.

Az unió statisztikai hivatalának adatai szerint márciusban negatív inflációs rátát – deflációt – tizenkét tagállamból jelentettek. A legnagyobb csökkenést Görögországban (-1,8 százalék) regisztrálták, szemben például Ausztriával, ahol 0,9 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.

Magyarországon áprilisban éves szinten 0,4 százalékos növekedést követően már nulla volt az infláció a márciusi árcsökkenés után. Rossz defláció a szakirodalom szerint akkor fenyeget, ha egy válságosabb időszakban a kereslethiányos gazdaságban senki sem tud árat emelni, majd bért sem. Az ezt követően kialakuló, lefelé tartó spirál pedig elbocsátásokhoz, gazdasági visszaeséshez vezet.

A napjaink valósága – amely a mindennapi szépséges küzdelmeivel együtt még mindig jobban elviselhető, mint a valóban borzalmas reality tv-show műsorok –, tökéletesen igazolja vissza a közgazdaságtant: lám, az államcsőd felé száguldó görögök egyszersmind a deflációs csúcstartók is.

Na, ennyi felvezetés után végre kinyögöm: a magam részéről örülnék egy osztrák szintű inflációnak, mert az utóbbi időben egyre több, a családi fogyasztói kosarunkban szereplő árucikknél tapasztaltuk már meg a burkolt inflációt. Ez nem más, mint változatlan ár melletti minőségrontás és/vagy mennyiségkurtítás.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában