Helyi közélet

2015.06.20. 13:23

A harc és áldozatai

<em>Az E.On, a GDF Suez és a Magyar Telekom után a Tigáz is otthagyja a lakossági gázpiacot – hallottuk a híradásokban. Persze, azonnal elindultak a találgatások.</em> Dankó Mihály jegyzete.

Az E.On, a GDF Suez és a Magyar Telekom után a Tigáz is otthagyja a lakossági gázpiacot – hallottuk a híradásokban. Persze, azonnal elindultak a találgatások. Dankó Mihály jegyzete.

Volt, aki tudni vélte, hogy így akar az állam egyeduralmat a piacon. Mások azt vetették fel, hogy a kötelező árcsökkentések okán több milliárd forint lett a cég vesztesége (nem éri meg nekik), s emiatt szállnak ki ők is. Arról is beszéltek az „okos” jövőbelátók, hogy akik most a rezsicsökkentést tűzték ki a zászlajukra, ha majd csak egyedül maradnak a piacon, akkor annyit kérnek, amennyit akarnak. Ezt azzal is alátámasztják, hogy tudják, a kormány levelet küldött Brüsszelnek, amelyben „kilátásba helyezi a gázszolgáltatóknak veszteséget jelentő erőltetett rezsicsökkentési harc végét”. Én azért nem vagyok ennyire szkeptikus, remélem, nem lesz visszatánc, bár az ördög nem alszik. No, de amit előre lehet látni (s erre már van is példa), lesz majd egymásra mutogatás. Eddig megszokták az emberek, minden egy kézben volt. Panasz esetén egyértelműen lehetett fordulni hozzájuk. Most elég egy üzemzavar, egy kikapcsolás, kezdődhet a vita: mi kié, kinek kell kijavítani, karbantartani?

Mindezek közben felvetődik egy másik örök téma is: a kintlévőségek, a behajthatatlan tartozások. Állítólag az eladás a tartozásokkal együtt történik. Vagyis nem változik semmi. A bajban lévők és a felelőtlenek egyaránt bizakodhatnak. Csak remélni lehet, az állam sarkára áll, nem hagyja futni az adósokat. Igaz, itt egy kicsit más a helyzet, mert most felelős azért is, hogy büntessen, de felelős az állampolgárért is, ha nehéz helyzetbe került, segítse!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában