Helyi közélet

2015.06.23. 15:18

Defihálózat a belvárosban

Nyíregyháza - Defibrillátort kapott a Kölcsey Ferenc Gimnázium kedden délután Nyíregyházán.

Nyíregyháza - Defibrillátort kapott a Kölcsey Ferenc Gimnázium kedden délután Nyíregyházán.Iskolapadba ültek a tanárok kedden délután a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, mert Csikós Péter tanította meg az úgynevezett laikus újraélesztés alapjait, és ekkor tanulták a kezelését a defibrillátornak is. Erről Márk Attila Olivér igazgató úr a következőt mondta: - 555 tanuló és 40 felnőtt jár ide, közel 600 ember, akiknek a biztonsága fontos számunkra. Egy évekkel korábbi eset mutatott rá, hogy életmentő lehet a gyors segítség. A készülék beszerzéséhez a diáksport egyesület 90 százalékos résszel járult hozzá, a maradékot a szülők által működtetett Kölcsey Ferenc Gimnáziumért Alapítvány adta. Ez a berendezés fél millió forintot ér.  Csikós Péter elmondta: - Európában 45 másodpercenként történik valahol szívleállás, az időben elkezdett újraélesztés döntő jelentőségű lehet. Miután a nyíregyházi belvárosban egymástól talán 4-500 méterre több ilyen félautomata defibrillátor is van, egy szervezet segítségével tájékoztató táblákon is mutatni fogják, hol található a közelben újraélesztő berendezés, de természetesen telefonon keresztül a mentők már most is tudnak ilyen információt mondani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában