Helyi közélet

2015.06.25. 15:05

Egy szervező cég hozta kellemetlen helyzetbe Bereczki Zoltánt

Nyíregyháza - Az énekes menedzsere keresett meg bennünket, és elmondta, a kialakult helyzetben ők ugyanolyan áldozatok voltak, mint a koncertre belépőt váltó közönség.

Nyíregyháza - Az énekes menedzsere keresett meg bennünket, és elmondta, a kialakult helyzetben ők ugyanolyan áldozatok voltak, mint a koncertre belépőt váltó közönség.

Ahogyan azt tegnap megírtuk, több olvasónk is elégedetlenségét fejezte ki Bereczki Zoltán nyíregyházi fellépése után. A Váci Mihály Kulturális Központ elnézést kért a nézőktől a kellemetlenségekért, és úgy döntött, hogy a megváltott jegyek árát visszatéríti. Cikkünkre reagálva megkereste szerkesztőségünket az énekes menedzsere, aki a következőkről tájékoztatta portálunkat.

A menedzser elmondása szerint:

  • Bereczki Zoltán nem késett el, kezdés előtt 18 perccel érkezett.
  • A művésszel nem áll szerződésben a művelődési ház, így nem tudott róla, hogy egy egész estés műsort hirdettek meg vele.
  • Egy szervező cég hozta kellemetlen helyzetbe az előadót és a helyi kollégákat.
  • A műsor nem playback volt, hanem félplayback, tehát zenei alapra énekelt.
  • Nem távozott angolosan, hanem amennyi ideje volt a következő budapesti fellépésre indulásig, addig, -  ha rövid időre is -, de kiment a közönséghez, hogy előttük is feltárja, ki is tehető felelőssé a kialakult helyzetért.

  • Nyíregyháza - Csalódottságát fejezte ki több olvasónk, miután a Váci Mihály Kulturális Központban június 19-ére meghirdetett koncertről Bereczki Zoltán nem egyszerűen csak elkésett, de 40–45 perces, playback-ről megtartott előadása után fővárosi fellépésre hivatkozva angolosan távozott. tovább »

    Nyíregyháza - Önálló esttel lépett a VMKK közönsége elé a népszerű musical színész énekes Bereczki Zoltán, hogy a legnépszerűbb dalokkal szórakoztassa Nyíregyháza zenekedvelő közönségét. tovább »


    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában