Helyi közélet

2015.06.27. 16:12

Hagyományőrző ünnep Szabolcson

Szabolcs - A református templomkert és látogatóközpont adott helyet az idén is a szabolcsi Szent László király ünnepének szombaton.

Szabolcs - A református templomkert és látogatóközpont adott helyet az idén is a szabolcsi Szent László király ünnepének szombaton. A programok a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei huszárok bemutatkozásával kezdődtek. A településen végigvonultak, így csalogatva az érdeklődőket a XI. századi református templomhoz. Ott a polgármester Csegei László köszöntötte a vendégeket, majd Vinnai Győző országgyűlési képviselő mondott beszédet, ezúttal történészként felidézve a hajdani időket. Ezután koszorúkat helyeztek el Szent László mellszobránál, és kezdődhettek a bemutatók.

Egészen estig váltották egymást a kulturális, sport- és hagyományőrző egyesületek és iparművészek, de a Mudrány-kúriában dr. Kozma Péter bibliagyűjteménye is megtekinthető volt. Nagy sikert arattak a borsodi huszárok, a magyi hagyományőrző lovas íjászok, és a Magyar Szablya bemutató. A rendezvényt Balázs Pali és a Szívtiproll együttes koncertje zárja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában