Helyi közélet

2015.06.01. 07:17

Jegyzet: Csak nehogy az utolsó…!

Múltunkra emlékeztünk, a jövőt jelentő nemzedéket pedig ünnepeltük május utolsó vasárnapján. Nem tudom, mennyire lehetett tudatos vagy véletlen a hősök és a gyermekek napjának egybeesése, de számomra ez szimbolikus jelentőségű. M. Magyar László jegyzete.

Múltunkra emlékeztünk, a jövőt jelentő nemzedéket pedig ünnepeltük május utolsó vasárnapján. Nem tudom, mennyire lehetett tudatos vagy véletlen a hősök és a gyermekek napjának egybeesése, de számomra ez szimbolikus jelentőségű. M. Magyar László jegyzete.

Arra figyelmeztet, hogy olyan világot kell építenünk, amelyben nem lesznek többé háborús hősök. Gyermekére a munkája, a hozzáállása, a szorgalma miatt legyen büszke a szülő a mindennapi életben, s ne pedig azért, mert életét áldozta valamilyen fegyveres konfliktusban. A világháborúkban elesett hőseink gyermekek is voltak egyúttal, s míg otthon éltek, a szüleiknek reményt és biztonságot jelentettek. A történelem azonban közbeszólt, menniük kellett, s aztán már hiába várták őket haza a szeretteik.

Megérdemlik a mindenkori szülők is, hogy gondoljunk rájuk a gyermeknap apropóján, hiszen az édesanya és az édesapa az, aki felelősséget vállal fiának és lányának felneveléséért, s igyekeznek minden tőlük telhetőt megtenni, hogy a fiataloknak jóval szebb és boldogabb életük legyen, mint amilyen nekik volt. A szülő a gyermekében látja az életének értelmét és folytatását, s az jelent számára megnyugvást, ha szemtanúja lehet utódja sikerének, boldogulásának, szép családi életének.

Leélni életünket becsületben, megöregedni tisztességben gyermekeink és unokáink körében – ez valamennyiünk célja. Azt senki sem szeretné – mert bizony felérne egy nagyon-nagyon gonosz és kegyetlen átokkal –, hogy utolsónak maradjon azok közül, akiket szeretett…

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában