Megelőzni a tűzparancsot

Ön hajlandó lenne befogadni egy Afrikából, Ázsiából illegálisan érkezett családot, s megosztani fekhelyet, ételt, italt, jövedelmet? Akár csak átmenetileg is? Bár a kérdés legalább olyan leegyszerűsített és populista, mint az idegengyűlölet vádja, azért jócskán van benne szembesítés.  Nyéki Zsolt jegyzete.

A leglelkesebb humanisták sem háríthatják el azzal, hogy ez az állam feladata, mert a több tízezer migránst elhelyezni, ellátni, ügyeit intézni az állam abból a pénzből tudja, amelyet az egyszerű adófizető polgáraitól szed be.

Létezik persze uniós forrás is erre (ami szintén adófizetői pénz), de vita tárgya, hogy mennyire elegendő a kontinens egészét fenyegető probléma kezeléséhez. Európa most nem csendes… Minden ország fél, és a mindeddig békés közösség tagjai már egymást zsarolják, fenyegetik. Az olaszok a franciákat például azzal, hogy ha nem engedik át a határon a migránsokat, akkor vízumot adnak nekik, s azzal már mehetnek is tovább. Elegük lett abból, hogy csak az ő tengerpartjaikat lepjék el a céltalan tömegek, s úgy vélik, megváltozna a szemlélet, ha Párizs, Berlin, Brüsszel, London parkjaiban is megjelennének a fóliasátrat verő afrikaiak, ázsiaiak. A szánalom és együttérzés rég túlhaladott fogalommá és lehetőséggé vált, s e ténnyel, ha nehezen is, de szembesül a fejlett világ, kissé elcsendesítve az örök emberi jogi aktivistákat és politikai ellenfeleket. Kivéve kicsi hazánkban, amely valóságos célpont, valóságos fenyegetettséggel, s amelyben mégis akadozik az értelmes párbeszéd. Ilyen viszonyok közepette a kormány úgy lehet nyertese a rosszul indított kommunikációnak, hogy az ellenzéke még rosszabb reagálással rontotta saját pozícióit.

Az átlag magyar ugyanis tudja magáról: nem gyűlöli élből az idegeneket, sőt, nagyon meg tudja szeretni azt, aki vele együtt dolgozik nap nap után, tisztességesen él, megtanulja a nyelvet, elfogadja a normákat és értékrendeket. Ebben az esetben befogadó, tiszteletet kér és ad. A honfitársaink külföldi munkavállalására hivatkozó propagandát a számára rokonszenves politikustól sem fogadja el, mert tudja azt is, hogy külföldön csak azt a magyart fogadják be ugyanígy, aki rendelkezik azokkal a készségekkel és képességekkel, amelyek révén értékteremtő munkát várhatnak el tőle – egyszerűen hasznára van az ottani közösségnek. Ha nem így történik, nem engedik fóliasátrat verni a történelmi parkokban, hanem egyike lesz a nem kívánatos külföldieknek, akik előtt az iszonyatosan szigorú bevándorlási politika bezárja a kaput, falat és kerítést emel, rosszabb esetben tűzparancsot is kiadnak ellene.

Az, hogy a világ egyes pontjain nincs mit enni és inni, nagy a káosz, melyben az emberi élet is törékenyebb, rendkívül tragikus – de aki olvasta Robert Merle „Malevil” című könyvét, annak most hideg futkos a hátán. A déli határainkon már döbbenten nézik a gazdák, ahogy az éhezők csoportjai, köztük gyerekek tépik a félig érett gyümölcsöt. Hát… fegyver helyett inkább kerítés, de még inkább végre felelősségére ébredő, piszkos nagyhatalmi játékoktól mentes világ.

Nyéki Zsolt