Helyi közélet

2015.06.17. 12:11

Milliárdos fejlesztés: chipet kapnak a kukák

Petró Árpád elmondta: az önkormányzat európai uniós támogatású beruházásával a cég korszerűsítheti a szelektív hulladékgyűjtést, valamint modernizálhatja járműparkját.

Petró Árpád elmondta: az önkormányzat európai uniós támogatású beruházásával a cég korszerűsítheti a szelektív hulladékgyűjtést, valamint modernizálhatja járműparkját.

A nyíregyházi helyhatóság az 1,2 milliárd forintot meghaladó fejlesztéshez 95 százalék arányú pályázati támogatást, több mint 1,1 milliárd forintot nyert.

Az igazgató tájékoztatása szerint a háztartási hulladékgyűjtő edények július végéig látják el chippel, így az informatikai rendszer adatai alapján hatékonyabbá tehetik a szemétszállítást és 100 százalékos pontosságúvá válik a nyilvántartási rendszer.

A hulladékgyűjtő gépjárműveket a chipleolvasó mellett kamerával is felszerelik, ami lehetővé teszi, hogy a rendszer azonnal jelezze az úgynevezett "fekete ürítéseket", amitől az illegális szemételhelyezések visszaszorítását várják a szakemberek.

A projekt keretében Nyíregyháza 22 ezer háztartása számára egyenként 240 literes, szelektív hulladék-gyűjtő edényt is biztosítanak, ami az eddigi zsákos papír- és műanyag-gyűjtést váltja fel.

A kft. a gépjárműparkját 16 korszerű szállítóeszköz vásárlásával növelheti a fejlesztés keretében. Beszerezhetnek hat tolólapos- és négy forgódobos tömörítővel ellátott hulladékszállító kocsit, továbbá két konténeres-, valamint egy multifilteres autót, illetve egy-egy darus platós, rakodó és villás járművet.

A nyíregyházi Hulladék-gazdálkodási Nonprofit Kft. működési területén évente több mint 126 ezer tonna háztartási és ipari hulladékot gyűjt össze. Ennek 47 százalékát, közel 60 ezer tonna hulladékot már újrahasznosítanak. A szemét 53 százaléka kerül jelenleg lerakóba, mintegy 67 ezer tonnányi.

A chipes rendszerű szemétszállítástól a szelektív-gyűjtés arányának további növekedését várják a társaságnál - emelte ki Petró Árpád. A feltételek idei javításával ugyanis várhatóan még többen választják majd a háztartású hulladékok fajtánkénti gyűjtését, amivel költséget takaríthatnak meg, hiszen kisebbre cserélhetik a vegyes szemét elhelyezésére szolgáló kukákat.

- MTI -

Gyakran ismételt kérdések az RFID chip felszerelésével kapcsolatban

1. Mi a teendő nem megfelelő edénytípus, vagy cím esetén?Az ilyen jellegű problémákat, esetleges adatmódosításokat a Nyíregyháza, Bokréta u. 22. sz. alatti ügyfélszolgálati irodában, telefonon a 42/594-536-os, valamint 42/594-537-es telefonszámon, vagy írásban a [email protected] e-mail címen jelezhetik tisztelt ügyfeleink.

2. Mi a teendő akkor, ha nem azt az edényt használom, amire a szerződésem szól?

Olyan űrtartalmú edényt kell használni, amiről a szerződés szól. Pl. hiába lesz 240 l-es edényen a 80 l-es matrica, nem kerül felszerelésre a chip.A szerződés szerint alkalmazandó szabvány gyűjtőedény beszerezhetőműanyagipari termékeket forgalmazó kereskedelmi egységekben vagy akár Társaságunktól is, illetve az 1 válaszban megadott elérhetőségeken módosítható a szerződés.

3. Mi a teendő „szünetelő” ingatlan esetében?

Az RFID chipek felszerelésre az ingatlan használatba vételekor kerül sor.

4. Mi a jogalapja annak, hogy a chip a kukára kerülhet?

Mivel a közszolgáltatás ellátásának alapfeltétele lesz a chippel ellátott edény, ezért rendelet fogja ezt leszabályozni.

5. Használható-e továbbra is a többlet hulladék gyűjtésére szolgáló emblémás zsák?

Igen, mert a hulladékgyűjtő gépjárművek hátsó kamerával is fel lesznek szerelve és így megkülönböztethetővé válik az emblémás, illetve az embléma nélküli zsák, amit „fekete” ürítésként fog jelezni a rendszer.

6. Pontosan hová kerül a chip?

A hulladékgyűjtő edény elejére, az ürítő perem alá.

7. Fém kukára fel lehet-e szerelni a chipet?

Igen.

8. Mi a teendő közösen használt 1100 l-es gyűjtőedény esetén?

Az edényt közösen használók mindegyikének fel kell ragasztani a kézhez kapott matricát. Ebben az esetben a ténylegesen használt edényre kerül felszerelésre az azonosító chip, és ahhoz lesznek hozzárendelve az edényt használó ügyfelek egyedi azonosítói.

9. Mi történik, ha nem ragasztom fel a matricát?

A matrica felhelyezése nem alapfeltétele a chip felszerelésének, megkönnyíti a pontos beazonosítást.

- Hajnal Tünde, PR referens, TÉRSÉGI HULLADÉK-GAZDÁLKODÁSI Nonprofit Kft. -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában