Helyi közélet

2015.06.09. 09:24

Nem bűnre, szeretetre éheznek

Nyírbogát, Mátészalka - Vegyes érzelmekkel fogadták a gyermekvédelmi központ érkezésének hírét Bogáton.

Nyírbogát, Mátészalka - Vegyes érzelmekkel fogadták a gyermekvédelmi központ érkezésének hírét Bogáton.

A társadalmi integráció elősegítése jegyében új helyre költözik a Nyírbátori Gyermekvédelmi Központ. A 300 millió forint vissza nem térítendő állami és uniós támogatásból megépülő nyírbogáti intézményben összesen 40 gyermek kap majd helyet ősztől.

Az állami gondoskodásban élő fiataloknak első ránézésre nem lehet okuk a panaszra, hiszen a nagyközségben egy 1200 négyzetméteres épületben lelhetnek új otthonra, amihez konyhakert és parkoló tartozik, ezen kívül az udvaron sportolásra is lehetőségük lesz.

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a központi helyiségben konyha, foglalkoztató- és fejlesztőszobák, orvosi szoba, irodák, karbantartó részleg és garázs áll majd az ott lakók és dolgozók rendelkezésére. A négy lakóegységben összesen 40 gyermeket fognak elhelyezni, és minden erővel segítik majd a fiatalok társadalomba történő beilleszkedését, sikeres pályaválasztását, későbbi boldogulását.

Új otthon: áldás vagy átok?

Lapunk információi szerint azonban sem a „betelepülők”, sem az „őslakosok” arcán nem felhőtlen a mosoly. A falubeliek egy része attól tart, hogy a nehéz sorsú fiatalok érkezése bajt hoz a fejükre: romlani fog a közbiztonság, megnő a bűncselekmények, devianciák száma. A leendő új lakók azonban joggal kérik ki maguknak, hogy puszta előítélettől és rosszindulattól vezérelve megbélyegezzék őket csak azért, mert állami gondoskodásban cseperednek fel, és potenciális bűnözőként tekintsenek rájuk.

Nyírbogát polgármestere, dr. Simonné dr. Rizsák Ildikó érdeklődésünkre elmondta: – A helyiek üdvözlik a munkahelyteremtő beruházást, de valóban él bennük némi félsz, tegyük hozzá: teljesen oktalanul. Hiszem, hogy az önkormányzat helyesen járt el, amikor évekkel ezelőtt kitárta a szívét és a kapuját a 9–16 éves, nehéz sorsú fiatalok előtt.

– Ezek a gyerekek nem bűnre, hanem szeretetre, odafigyelésre éheznek, éppen ezért esélyt érdemelnek! Nyírbogát egy kis község, amelynek nagy szíve van. A hozzánk érkező tizenévesek megfelelő szociális körülmények között élnek az állam jóvoltából, tehát nincsenek rászorulva, hogy elcsenjenek egy tábla szalonnát valamelyik padlásról, viszont oktatásra, nevelésre, gondoskodásra, a bogátiak elfogadására és bölcsességére van szükségük ahhoz, hogy értékes, hasznos tagjai lehessenek a társadalmunknak!

A teljes cikk elolvasható a Kelet-Magyarország június 9-i számában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában