Helyi közélet

2015.06.28. 12:18

Ötven évet lép előre a betegellátás

Nyíregyháza- A húszmilliárdos fejlesztéssel korszerű, nyugat-európai beteg­ellátási feltételeket teremtenek meg.

Nyíregyháza- A húszmilliárdos fejlesztéssel korszerű, nyugat-európai beteg­ellátási feltételeket teremtenek meg. – Két évvel ezelőtt én magam sem bíztam benne, hogy eljutunk idáig, s minden program időre befejeződik – ismerte el pénteken dr. Ónodi-Szűcs Zoltán. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) főigazgatója épületbejárásra érkezett, hogy lássa, a félmilliárd forintos onkológiai diagnosztikai eszközparkfejlesztés mely épületet is érinti. De ha már visszatért oda, ahol 30 évvel korábban gyakornok volt, megmutatták neki a Jósa András Oktatókórházban, hogy az intézmény területén – összesen 20 milliárd forintot meghaladó értékben – milyen fejlesztések készültek már el, s mi fejeződik be legkésőbb az év végig.

Ötven év előrelépés

A régi sebészeti épületet és a 27 ezer négyzetméteres Tömbkórházat összekötő folyosó egyik oldalán új sürgősségi centrum, a másikon mentőbeálló épül. A gyermekgyógyászati tömb tetején lesz a helikopterleszálló pálya, az onkológiai tömbben már nemcsak fogadják a betegeket, hanem a legmodernebb eszközökkel megkezdődött a sugárterápiás kezelés is, a gyermekgyógyászati centrumban gyógyulnak a kis betegek, a falakra festett mesefigurák – senki nem hitte, hogy ennyi önkéntes ragad majd ecsetet – barátságos hangulatot teremtenek a hatalmas épületben, a koraszülött intenzív részlegen pedig a legkisebbekre figyelnek óvó, védő tekintettel. A régi onkológiai bunker bontása után a szív- és érrendszeri tömb építése nem fejeződött be, így ide még nem költözhettek be.

– Az utóbbi két évben indult fejlesztésekkel ötven évet lép előre a betegellátás feltételrendszerének javításában a Jósa András Oktatókórház, mely az ország legnagyobb kórháza – fogalmazott a főigazgató, és hozzátette: itt olyan korszerű körülmények lesznek, amelyeket Nyugat-Európa bármely országában megirigyelhetnek, és az ott dolgozó orvosok, szakdolgozók is elfogadnának. Az ÁEEK főigazgatója emlékeztetett rá – Semmelweis-nap előtt éppen aktuálisan –, hogy a kormánydöntés értelmében az idei mozgóbéremelésre 5,3 milliárd forintot fordítanak az Egészségbiztosítási Alap idei céltartalékából.

Ez a béremelés azt jelenti, hogy a korábban meghatározott bérkiegészítés beépül az alapbérbe, és így arányosan megemelik a mozgóbérelemeket, mint például a ügyeleti, készenléti és túlmunka után járó díjakat. Az emelés 43 ezer szakdolgozót és 18 ezer orvost érint. Szakdolgozónként átlagosan bruttó 10–15 ezer forint havi pluszt jelent, az orvosok esetében pedig 20–25 ezer forintot – számszerűsített Ónodi-Szűcs Zoltán.

– A félmilliárd forintos onkológiai eszközbeszerzés során új 1,5 T MRI-berendezést vásárolunk, amely lehetővé teszi „a 14 napos szabály betartását”, ugyanis a daganatgyanús betegekről két héten belül pontos diagnózist kell felállítani – ezt már dr. Adorján Gusztáv, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház megbízott főigazgatója említette. Ehhez kapcsolódva fejlesztik a informatikai rendszert, ez év őszére az Onkoradiológiai Centrumban megteremtik a betegágy melletti diagnosztikai leletértékelés, a gyors orvosi konzultációk feltételeit.

Év végére kész lesz

– A korszerű működéshez elengedhetetlen, hogy új központi diagnosztikai részleget alakítsunk ki, amely a gyermekgyógyászati tömb mélyföldszintjén kap helyet – folytatta a főigazgató főorvos. A központba az MR mellé röntgeneket és új CT-berendezést is vásárolnak, a kapcsolódó teljes körű eszközparkkal együtt. Az év végére befejeződik mind a hat beruházási projekt, így például a ­tömbkórház építése, a sürgősségi betegellátó, a diagnosztikai központ kialakítása, a rehabilitációs részleg fejlesztése, és elkészült a régi gyermekosztály helyén a parkolólemez is.

Óvoda és bölcsőde is lesz

– A megye és város életében mindig kiemelkedően fontos szerepet játszott a Jósa András Oktatókórház, ezért Nyíregyháza a lehetőségeihez mérten segíti, és a jövőben is segíteni fogja az egészségügyi intézményt, s keresi annak a módját, hogy az alapellátással még szorosabb, a betegek ellátását szolgáló kapcsolat alakuljon ki – mondta a rendezvényen dr. Kovács Ferenc. A megyeszékhely polgármestere az elhangzottakat azzal erősítette meg: a város önkormányzata pályázati támogatásból új bölcsőde és óvoda építését tervezi a kórház területén.

– A pályázatunk tartaléklistára került, de bízunk benne, hogy a dolgozókat segítő gyermekintézmények hamarosan elkészülhetnek. Nyíregyháza 70 millió forint saját forrást biztosít a kórház területén megépülő óvoda és bölcsőde kialakításához – jelentette be dr. Kovács Ferenc.

KM-BM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában