Helyi közélet

2015.06.13. 14:13

Sok bajt hozhatnak a fejünkre a hőhullámok

Nyíregyháza - Nem elég csak vizet kortyolgatni, ha a hőségtől megszédülünk és elsötétül előttünk a világ!

Nyíregyháza - Nem elég csak vizet kortyolgatni, ha a hőségtől megszédülünk és elsötétül előttünk a világ!

A hétvégén várható 30 fok feletti hőmérséklet nem csupán a felnőtteket, hanem a gyerekeket és az időseket is megviseli. Egészségünk megőrzésének egyik kritikus pontja ebben az időszakban a vízfogyasztás – figyelmeztet a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége. Kubányi Jolán, a szervezet elnöke szerint a legfontosabb ilyenkor a kiszáradás megelőzése.

– Figyeljünk önmagunkra, és még inkább a gyermekekre, hiszen az ő veséjük még fejlődésben van, több folyadékra van szükségük mint a felnőtteknek, és valljuk be, olykor hajlamosak annyira belemerülni a játékba, hogy egyszerűen elfelejtenek inni.

Fokozottan figyeljünk rájuk!

A felnőttek napi ajánlott folyadékmennyisége átlagosan egy felnőtt nőnek 2 liter, a férfiaknak 2,5 liter, míg a 4–13 éves gyermekeknek 1,6–2,1 liter, az életkoruktól függően. Egy tavalyi, reprezentatív kutatás alapján a 7 és 10 év közötti gyermekek egynegyede ennek a 70%-át sem fogyasztja el, ők kritikusan keveset fogyasztók.

A szakember szerint tudatosítani kell bennük, miért fontos, hogy rendszeresen igyanak napközben (jobban teljesítenek, nem lesznek olyan fáradékonyak), és lehetőleg ne cukrozott üdítőket, hanem jó minőségű (ásvány)vizet, gyümölcslevet, limonádét. Kínáljuk őket minden nap gyümölccsel, tejjel, joghurttal, friss zöldségfélékkel, így ételek formájában is elegendő folyadékhoz jutnak. Mi, felnőttek, járjunk jó példával elöl: óránként igyunk meg legalább egy pohár vizet.

Kubányi Jolán hozzátette: az idősek is fokozottan veszélyeztetettek a dehidratáció szempontjából, ennek oka az életkorukból adódik. Szomjúságérzetük, étvágyuk és vesekapacitásuk már csökken, a vízbevitelük tehát kisebb, sok rosszullét adódik ebből.

A sóbevitel is fontos

– A nagy hőség bárkinél okozhat egészségügyi panaszokat, kellemetlen tüneteket, dekoncentrációt, de vannak különösen veszélyeztetett csoportok, így például – a gyerekek és az idősek mellett – a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők – árulta el dr. Soós Zoltán nyíregyházi háziorvos, aki az alábbi tanácsokkal szolgált:

– Ha valaki megszédül a hőségben, és elsötétül előtte a világ, mindenképpen pihenjen egy kicsit. Erős izzadásnál akár fél gramm nátrium is távozhat a szervezetből, ezt pótolni kell! Ha csak a vizet pótolnánk, szédülés, alacsony vérnyomás, izomgörcsök léphetnek fel, ez további rosszullétekhez vezethet. A limonádéba, teába tett picike só, vagy néhány szem sós mogyoró jó szolgálatot tesz ilyenkor – mesélte Soós doktor.

A teljes cikk elolvasható a Kelet-Magyarország június 13-i számában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában