Helyi közélet

2015.07.14. 10:31

Akiknek nyáron is tanulniuk kell

Nyíregyháza - Tombol a nyár, a diákok alig várták, hogy a tanév befejeztével belevethessék magukat a szünidő örömeibe: ki-ki a strandon, táborokban vagy valamelyik fesztiválon piheni ki az év fáradalmait. Ám vannak, akik nem élvezhetik gondtalanul a nyarat, hiszen augusztusban pótvizsgázniuk kell – ők azok, akik legfeljebb három tárgyból buktak, aki ennél több tantárgyból nem felelt meg a követelményeknek, annak évet kell ismételnie.

Nyíregyháza - Tombol a nyár, a diákok alig várták, hogy a tanév befejeztével belevethessék magukat a szünidő örömeibe: ki-ki a strandon, táborokban vagy valamelyik fesztiválon piheni ki az év fáradalmait. Ám vannak, akik nem élvezhetik gondtalanul a nyarat, hiszen augusztusban pótvizsgázniuk kell – ők azok, akik legfeljebb három tárgyból buktak, aki ennél több tantárgyból nem felelt meg a követelményeknek, annak évet kell ismételnie.

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet legfrissebb statisztikája 2013-as: e szerint az országos bukási átlag 2,63 százalék, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei ennél magasabb, 3,38 százalék – ez a harmadik legrosszabb mutató (Borsod és Nógrád áll az első két helyen 3,62 és 3,58 százalékkal). Kíváncsiak voltunk arra, mit kell tennie annak a diáknak, akinek javítóvizsgára kényszerül, mikor és hogyan kell felkészülni a nyár végi megmérettetésre.

A megye 13 járása közül a legkevesebb bukás a nyíregyháziban van (az arány 2,26 százalék), a legtöbb diák pedig a mátészalkai (5,55 százalék) és a nagykállói járás iskoláiban (6,37 százalék) kénytelen évet ismételni. Kíváncsiak voltunk arra, mit kell tennie annak a diáknak, akinek javítóvizsgát kell tennie, mikor és hogyan kell felkészülnie a nyár végi megmérettetésre.

A szülők időben tudnak róla

– A nyári felkészítésről minden családnak magának kell gondoskodnia, de természetesen az iskolák is szervezhetnek felkészítő foglalkozást – mondta el lapunknak Svéda István, a mátészalkai Képes Géza Általános Iskola igazgatója, akitől megtudtuk: míg korábban nem maximálták a sikertelenül lezárt tantárgyak számát, most csak akkor tehet javítóvizsgát a tanuló, ha legfeljebb három tárgyból bukott, ennél több tantárgy esetén évet kell ismételnie.

– Utóbbi esetben a nevelőtestület határozatba foglalja a kötelező érvényű évismétlés tényét, ez a törzslapba, a naplóba és a bizonyítványba is bekerül. Így a szülő tanév végén értesülhet a javítóvizsgáról, a gyermeket pedig tíz nappal a vizsgaidőpont előtt írásban is értesítjük. A vizsga pontos időpontját az igazgató rendeli el, augusztus 15–31. között bármikor lehet. Azon a településen, ahol sok a hátrányos helyzetű gyermek, érdemes az intézményben megszervezni a felkészítést, de a gyerekek többsége saját maga próbálja pótolni a hiányosságokat. Gyakori, hogy megkeresik azokat a nevelőket, akiknél gond volt az adott tárgy elsajátításával, s tőlük kérnek segítséget.

– A javító- és az osztályozóvizsgára vonatkozó tartalmi információkat, vagyis a vizsgakövetelményt, a jelentkezés módját, a tantárgyakat a házirend tartalmazza. Sem a javító-, sem pedig az osztályozóvizsga nehézségi foka nem tér el az éves követelménytől, az viszont segíti a felkészítést, hogy csak a sikertelen tárgy anyagára kell a tanulónak koncentrálnia. Mivel a gyerekek többsége csak alig maradt el a minimális, tehát az elégséges szinttől, általában az augusztusi vizsgákra összekapják magukat, és sikerrel veszik az akadályt. A pedagógiai program szerint egy napra maximum három vizsga ütemezhető (ezek lehetnek szóbeli, írásbeli, de gyakorlati vizsgák is), amelyeket általában augusztus végére időzítünk.

ÁtHÍDaló megoldás

– Ha a tanulónak az kedvezőbb, korábbra is tudjuk hozni az időpontot. De ez nem minden gyermek dolgát könnyíti meg, ők általában évet ismételnek, vagy 16 éves koruk után átmehetnek valamelyik HÍD-programba. A köznevelésről szóló 2011-es törvény szerint az a tanköteles korú tanuló, aki alapfokú végzettséggel rendelkezik, de nem vették fel középiskolába, tanulmányait a HÍD I. programban folytathatja.

– A másik esetben a tanköteles tanuló alapfokú végzettséggel sem rendelkezik. Ők abban az évben, amikor a 15. életévüket betöltötték, s legalább 6 általános iskolai befejezett évfolyammal rendelkeznek, átjelentkezhetnek a HÍD II-be.

– A kormányhivatal jelöli ki a programba bevonható iskolákat, amelyek általában középfokú intézmények. A mi hasonló helyzetben lévő mátészalkai gyerekeink a Baross László Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégiumba kerülnek vagy ipari szakmunkásképzőbe, szakmacsoportokban tanulhatnak, pályaorientációs tanácsadásokon vesznek részt, s a HÍD II-ben szakképesítést szerezve közelebb kerülhetnek a munka világához – tájékoztatott Svéda István igazgató.

Osztályozó

Osztályozóvizsgát a tankötelezettségének a szülő kérésére magántanulóként eleget tevő, esetleg külföldön tartózkodó tanuló tehet, ilyenre a Képes Géza Általános Iskolában is van példa, s mivel ők az intézménnyel állnak tanulói jogviszonyban, nyáron megszervezik nekik a vizsga lehetőségét. Bizonyos esetekben a gyermekjóléti szolgálat és a gyámhivatal, vagyis a megfelelő szakszolgálat állásfoglalására is szükség van egy magántanulói jogviszonykérelem elbírálásakor.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában