Helyi közélet

2015.07.07. 12:01

Az alma körül forgott minden az Agrokerti Partyn

Fehérgyarmat - A regisztrált partnerek számára már elérhető az Agroker honlapja.

Fehérgyarmat - A regisztrált partnerek számára már elérhető az Agroker honlapja.

Gyümölcstermesztési gépbemutatóval és szakmai előadásokkal fűszerezett nyílt napot tartott az Agroker Holding Zrt. a cég fehérgyarmati regionális központjában.

– Almás megyénkben akadályokkal, kihívásokkal kell szembenézniük a termelőknek. Az Agroker Holdingnál is az alma körül forog minden, hiszen a cég saját gyümölcsöseiben maga is termeszt gyümölcsöt, továbbá forgalmaz gépeket, finanszírozza a szerződött partnerei termelését, felvásárolja és feldolgozza az almát – mondta az Agrokerti Party mintegy kétszáz résztvevőjét köszöntve Pintér István.

A három szomszéd megye termelőit is idevonzó rendezvényről a vezérigazgató elmondta: – Az Agroker Holding az innovációból is kiveszi a részét, szakembereink nyomon követik a legújabb fejlesztéseket. Az a portfólió is, amit itt kínálunk – az ültetvények éves tennivalóinak a megoldására például 17 gépkapcsolást mutatunk be – átfogja a korszerű almater­mesztés majd’ minden elemét.

Az időzítés a kulcs

„Van új a (hon)lap alatt” címmel első előadóként az Agroker Holding Zrt. területi képviselője tartott ismertetőt a cég előrejelző szolgáltatásáról. Tóth Béla hangsúlyozta, hogy a kórokozók elleni sikeres védekezésben az időzítés a legfontosabb. Ehhez, no és a növényvédő szerekben rejlő potenciális lehetőségek minél teljesebb kihasználásához objektív mérőberendezésekre van szükség. Az Agroker megyénkben nyolc helyszínre telepített az idén tavasszal meteorológiai mérőállomásokat.Ennek a mérőállomás-rendszernek a mérési eredményeit kínálja internetes honlapján a regisztrált felhasználóknak, akik lekérdezhetik az aktuális adatokat. Persze ez a korszerű lehetőség nem mentesíti a termelőt a kert bejárása alól, figyelmeztetett az Agroker szakembere. Az Agroker Partyn a régió gazdálkodói megismerkedhettek az almaültetvények hatékony nyári tápanyag-utánpótlásának különböző lehetőségeivel is.

A biostimulátorokat gyártó Biolchim szakembere a növénykondicionálás fontosságát, immunerősítő hatását, egyes lombtrágyáiknak tárolhatóság- és színeződésjavító, napégés ellen védő hatását hangsúlyozta.

Riolittufa

A Yara Hungária képviselője a cég almatechnológiájáról állította, akkor is jó terméshez segít, amikor másnak kevés van. Szerinte a talaj-, levélvizsgálat és gyümölcsanalízis nélkül nem várhatunk biztonságosan jó termést. A mezőgazdaságban is jó hatású a talajjavító Bodrogkeresztúri Riolittufa, mely ásványianyag-tartalma és nedvesség­megőrző szerepe révén természetes módon segíti a gazdát egészséges gyümölcshöz – hangzott el a Colas Északkő mérnökének záróelőadásában.

Kemény munka nélkül nincsen csoda

A Fitohorm képviselője a költséghatékony lombtrágyázásról tartott előadásában úgy vélte, technológiájuk alkalmazásával a termelő biztonságot is vásárol magának. Ugyancsak levéltrágyákat, a CsöppMix termékcsaládot ajánlotta a Jeli Kft. képviselője.

A minőség, tudatosság, eredményesség hármas jelszavát hirdető Malagrow Kft. szaktanácsadója tényszerű maradt. „Nem csodát árulunk. A kiváló eredmény kőkemény munkát, befektetést igényel a termelő részéről. A lélama nem lehet fő termesztési cél. Tudni kell gondoskodni a minőségi termésről, amely jelent ellenállóságot, tárolhatóságot, kiváló tulajdonságú gyümölcsöt, melyekhez hozzá tudunk járulni készítményeinkkel. Egy tartályláda 70 forintos alma értékéből eloszlatható egy hektár termésének minőségi kockázata.”

KM-GB

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában