Helyi közélet

2015.07.29. 12:34

Következik a Tisza-Túr-közi árapasztó tározó

Kisar - Bár nyáron jóval kevesebb víz van a folyókban, a fenyegető árvizekről most sem szabad elfelejtkezni. Ezt szem előtt tartva szakmai fórumot tartottak kedden Kisarban az Országos Vízügyi Igazgatóság és a Fetivízig közös szervezésében.

Kisar - Bár nyáron jóval kevesebb víz van a folyókban, a fenyegető árvizekről most sem szabad elfelejtkezni. Ezt szem előtt tartva szakmai fórumot tartottak kedden Kisarban az Országos Vízügyi Igazgatóság és a Fetivízig közös szervezésében.

Kató Sándor műszaki igazgatóhelyettes a bevezetőjében megemlítette, 2001, 2006 és 2013 nagy árvizei is igazolják, hogy szükséges mélyrehatóan foglalkozni a kockázatelemzéssel, a kockázati térképezéssel, az intézkedési terv kidolgozásával. Ezt az EU is szorgalmazza, s a klímaváltozás is szükségessé teszi.

Csegény József, a Fetivízig árvízvédelmi referense elmondta: míg az átlagos vízhozam a Tiszán 240 köbméter másodpercenként, addig 2001. március 6-án 4000 köbméter volt. Az egyre nagyobb áradások szükségessé tették új mértékadó árvízszint (MÁSZ) meghatározását, ami főként Tivadar térségében jelent lényeges változást.

Az úgynevezett tivadari szűkület megszüntetése érdekében hamarosan új híd épül itt. Erről már Illés Lajos, Viziterv Environ igazgatója beszélt, akitől megtudtuk, hogy a Beregi-tározó építésének befejezése után a Tisza-Túr-közi árapasztó tározó következik. Még 2020-ig elkészülhet a Nagyari- és a Szatmárcsekei-tározó is. Az új MÁSZ követelményének megfelelően mintegy 60–70 kilométeren gátfejlesztés várható a Tisza mentén Tiszabecs és Tivadar között.

KM-GyL

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában