Helyi közélet

2015.07.10. 10:38

Napközis táborban – Kálmánházán

Kálmánháza - Nyári napközis tábor lakóinak zsongásától volt hangos két héten át a kálmánházi Krúdy Gyula Művelődési Ház.

Kálmánháza - Nyári napközis tábor lakóinak zsongásától volt hangos két héten át a kálmánházi Krúdy Gyula Művelődési Ház. A résztvevők között alsó és felső tagozatos gyermekek egyaránt voltak. A két hét programját igyekeztek úgy összeállítani a szervezők, hogy minden fiatal jól érezze magát.

Volt számháború, karaoke, rókavadászat, ügyességi verseny, kézműves foglalkozás, és két alkalommal kirándult is a csapat. A tábori program méltó befejezése volt a helyi játszótéren megrendezett gyerekparti, ahova az erre az alkalomra megtanult bábelőadással, közös tánccal, játékokkal és a táborozó diákok által készített kézműves tárgyakból készített kiállítással várták a táborozók a település gyerekeit és szüleiket. A helyi önkormányzat jóvoltából fagylalttal, süteménnyel és gyümölccsel vendégeltek meg minden résztvevőt.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában