Helyi közélet

2015.07.17. 13:15

Németh László-díj a határvárosi pedagógusnak

Záhony - Nyugállományba vonulása alkalmából a Németh László-díjat vehette át a szakminisztertől Szvák Jánosé záhonyi pedagógus.

Záhony - Nyugállományba vonulása alkalmából a Németh László-díjat vehette át a szakminisztertől Szvák Jánosé záhonyi pedagógus.

Az Árpád Vezér Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény jeles matematika-rajz szakos tanára 1970-ben kezdte el pedagógusi pályafutását. Első munkahelye még képesítés nélküli nevelőként a Borsod megyei Hangony község iskolájában volt, majd a diploma megszerzése után 1976-tól Gégényben, majd 1980-tól szülővárosában, Záhonyban pallérozta a diákok generációit. A kitüntetésre felterjesztő munkahelyi vezetői ekképpen jellemezték az elhívatott pedagógust:

„Emberségéről, példamutató magatartásáról, nagyfokú munkabírásáról, és szakmai hozzáértéséről, szorgalmáról megannyiszor győződhettek meg kollégái, akik bátran támaszkodhatnak képességeire, tapasztalataira. Tanári felkészültsége, lelkiismeretessége, türelme mai napig példa a kollégák előtt.

Matematika tanárként többször is kapott gyengébb képességű csoportokat, és mindig új kihívásnak, megoldandó képletnek tekintette ezen gyerekek felzárkóztatását, matematikai ismereteinek fejlesztését. Számára nem volt reménytelen tanuló.

Az utóbbi 13 évben az iskola profilváltásával a képzőművészeti tagozatban kapott nagy teret és lehetőségeket, amelyeket kiválóan kamatoztatott. Mind az iskola, mind a város hírnevét öregbítette tehetséges diákjaival. Nevéhez helyi, területi, megyei, regionális, országos és nemzetközi rajzi sikerek egész sora kapcsolódik. Elhivatottságát mutatja, hogy képzőművészeti gimnáziumokba készülő diákjait szabadidejében is türelmesen, szaktudásának magas fokú képességeivel készíti fel több éve sikerrel a felvételi vizsgákra.

Immáron nyolcadik éve szervez a helyi tehetséges gyerekeknek nyári képzőművészeti szaktábort, ahol a résztvevők olyan feltételek mellett szerezhetnek ismereteket, melyek iskolai szinten idő, és lehetőség hiányában nem megvalósíthatóak. A táborozás fenntarthatósága érdekében egy alapítvány létrehívását kezdeményezte és valósította meg.”

Évek óta az intézmény humán munkaközösségének lelkiismeretes és precíz vezetője, s emellett négy és fél évtizede önzetlenül vesz részt a pedagógus érdekvédő munkában.

A kiváló tanárszemélyiség ünnepélyes keretek között vehette át a fővárosban Balog Zoltán szakminisztertől és Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkártól a rangos elismerést.

- Tancsik Róbert -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában