Helyi közélet

2015.08.18. 18:10

Nagy Rajzolás Kisvárdán

Kisvárda - A Nagy Rajzollás elnevezésű eseménysorozat első rendezvényét augusztus 20-án tartják a kisvárdai várban.

Kisvárda - A Nagy Rajzollás elnevezésű eseménysorozat első rendezvényét augusztus 20-án tartják a kisvárdai várban.

Minden esztendőben egyre többen csatlakoznak a Nagy Rajzoláshoz. 2014-ben 26 ország 1000 intézménye 1800 alkalmat szervezett, amelyeken összesen 414 000–en rajzoltak. Rekord év volt!

Úttörők díja a Rétközi Múzeumnak

A Big Drawnak eddig két magyar nyertese volt, a Kecskeméti Kulturális Központ 2009–ben, és a Tiszazugi Földrajzi Múzeum 2013–ban. Hozzájuk csatlakozott harmadiknak a kisvárdai Rétközi Múzeum „Az idő zugai” című programjával, amelyet a The Big Draw Awards 2015 (az előző években The Drawing Inspiration Awards) versenyén az Úttörők – Trail Blazers – díjában részesített az angliai szakmai zsűri. Az elmúlt évben hat alkalommal, három helyszínen, 1713 résztvevő – gyerek és felnőtt – rajzolt Kisvárdán.

Újra Nagy Rajzolás

–Az idén is építünk, csak most nem műemlékeket, –kezdte beszélgetésünket Dr. Vofkori Mária történész, a Rétközi Múzeum igazgatója– hanem a múltbéli Kisvárda sétálóutcáját. Mindenki – gyerek és felnőtt egyaránt – megrajzol egy macskakövet, amellyel a múlt utcáját kövezzük ki! Egy rajz egy múltbéli történet lesz, valami, ami megtörtént itt egykoron, vagy megtörténhetett volna. A történet lehet egyszerű -- mint például egy játszó gyerekek egy utcasarkon, korzózó dámák a Sipos czukrászda előtt --, vagy lehet bonyolultabb, történelmi vonatkozású -- mint egy középület, egy templom építése, a régi kisvárdai piactér forgataga stb. A korszakhatár -- a második világháború. Így ki- és meg fog rajzolódni egy olyan Kisvárda, ahol mindig érdemes volt és a jövőben is érdemes lesz élni. Az így elkészült mesélő macskakövekkel kikövezett utcát Kisvárda főterén szeretnénk majd bemutatni.

Vincze Péter

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában