Helyi közélet

2015.08.23. 13:10

Programdömping Partium fesztiválján

Szatmárnémeti - Hétfőtől hétfőig tart, s több ezer résztvevővel dübörög a Partiumi Magyar Napok.

Szatmárnémeti - Hétfőtől hétfőig tart, s több ezer résztvevővel dübörög a Partiumi Magyar Napok.

Már az augusztus 17-től 24-ig tartó rendezvénysorozatot indító ­bábelőadáson sem csak a kicsik izgulták végig Bárány Boldizsár kalandjait, mint ahogyan az Egy kalap alatt című kiállításon sem csak a felnőttek vettek részt. A látogatók többsége igyekszik részese lenni a szédítően gazdag kínálatot felvonultató fesztivál valamennyi eseményének.

Jól indult a hét

A PMN hétfői napja a pityergő eső ellenére kimondottan forró hangulatban telt, és nem csak a kubai Elsa Valle és zenekara szolgáltatta afrikai és dél-amerikai ritmusoknak köszönhetően. A Dinu Lipatti Filharmónia előcsarnokában Görbe Éva, Ankorovits Róbert, Gyarmati Tamás, Rákosi Attila és Lupu Leonard műveiből nyílt egy egész héten át megtekinthető kiállítás, ám ha valaki nem a babákban, festményekben, grafikákban és kisplasztikákban gyönyörködött éppen, lázasan szurkolhatott a Romász János – nemrég elhunyt, Erdély-szerte tisztelt, kiváló sportújságíró – emlékére rendezett RMDSZ–FC Sajtó-mérkőzésen. Mindezek mellett autentikus andalúziai hangulat tette még autentikusabbá Garcia Lorca utolsó és talán legjobb drámájának, a Bernarda Alba házának különleges, a Békéscsabai Jókai Színház által flamencóra átszabott előadását.

Népzene és stukker

Kedden a pécsi Bóbita Bábszínház játékán és egy – futballról szóló, Mátyus János és Mészöly Kálmán személyes jelenlétével különlegessé tett – beszélgetésen túl, George Kreisler Lola Blau életét feldolgozó musicalje, és a Muzsikás együttes tiszta forrásból táplálkozó népzenei koncertje bírta maradásra a lelkes közönséget. Az utóbbi Petrás Mária, moldvai csángó asszony tisztán csengő éneke tette még gazdagabbá.

Szerdán a kisebbek Paprika Jancsinak és Vitéz Lackónak szurkolhattak, a nagyobbak pedig Szemák Zsuzsa festményeiben gyönyörködhettek, illetve a Carmina Renascentia, illetve a Budapest Voices-nak köszönhetően komoly- és könnyűzenei élményeket gyűjthettek útravalóul. A Tűzoltótorony tövénél a budapesti József Attila Színház művészei pedig a Komámasszony, hol a stukker? című előadásukkal kedveskedtek Partium nagyérdemű közönségének.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában