Helyi közélet

2015.09.13. 11:25

„Álljunk ki magunkért!”

Nyíregyháza - Jobb volna, ha többet nevetnénk, és akkor talán annyi erőszak sem lenne. Interjú: Orosz György humoristával.

Nyíregyháza - Jobb volna, ha többet nevetnénk, és akkor talán annyi erőszak sem lenne. Interjú: Orosz György humoristával.

A stand up comedy egyik jeles hazai képviselője, Orosz György szeptember 16-án 19 órától lép fel a megyei könyvtárban.

Rádiós és televíziós műsorvezetőként kezdted a pályádat. Mikor, hogyan jött a váltás?

Orosz György: Még rádióztam, amikor elkezdtem hobbi szinten stand up comedyvel foglalkozni, aztán egyre nagyobb sikereket értem el, és egy idő után rájöttem, hogy ebbe kell minden energiámat fektetnem. Azt hiszem, jól döntöttem. Négy éve költöztünk Budapestre a párommal, Kállai Krisztával. Azóta sikerült nagyobb eredményeket elérnem a humorban, amióta Kriszta a menedzserem, mert így tudok koncentrálni kizárólag a tartalomra, ő pedig a formára.

Sokszor lépsz fel olyan helyszíneken, melyeket alapból nem is párosítana az ember a műfajjal. Ilyen a templom, a börtön, a magyar–szlovák határ.

Orosz György: Sok furcsa helyen felléptem, de azt hiszem, a jókedvet mindenhova el kell vinni. Persze más az ingerküszöb egy templomban, mint egy klubban, de szerencsére jól rá szoktam érezni a közönség igényére, és úgy alakítom a produkciót, hogy senkit ne sértsen meg. Felléptem már strandon, hangosbemondón keresztül, a banki adósok előtt. Atombunkerben, amikor a világvégét vártuk, de az is nagyon megható volt, amikor a Vakok Intézetében látássérült embereknek meséltem vicces sztorikat. Az első sorból tíz vakvezető kutya figyelt végig, én pedig félek a kutyáktól… Ezeket a helyszíneket én találtam ki, a belépés díjtalan volt. Egyébként a megrendelőknek is vannak szokatlan ötleteik: nudistastrand, egy híd közepe… Sátoraljaújhelynél egy patak a magyar–szlovák határ. Felállítottunk egy színpadot a magyar oldalon, kialakítottunk három nézőteret – Magyarországon, Szlovákiában és a hídon –, így két országból nézhették egyszerre, hogyan nevettetünk Maksa Zolival.

Mennyire vagyunk kiéhezve mostanság a nevetésre?

Orosz György: A nevetés mindig jól jön, szerencsére bármin tudunk nevetni a hétköznapokban is. Aki nem akar nevetni, azt senki nem tudja ebből az állapotából kizökkenteni. Őt inkább idegesítik a boldog, vidám emberek. Régen külön figyeltem az ilyen típusú embereket a nézőtéren, hátha sikerül megnevettetni őket. Ma már csak azt szórakoztatom, aki igényli. Jó lenne, ha mindenki eljárna heti egyszer nevetni, fantasztikus élettani hatásai vannak. Bizonyítottan betegségeket is gyógyít, és ugyanazt a folyamatot indítja el az emberben, mint a szex.

Nyíregyházán lépsz fel egy olyan program keretében, amelynek célja a munkahelyi erőszak elleni küzdelem. Mi a véleményed a munkahelyi szexuális zaklatásról és a mobbingról?

Orosz György: Jobb lenne, ha többet nevetnénk, és akkor talán annyi erőszak sem lenne. Személyesen nem találkoztam még ezzel a munkahelyi problémával, mert elég erős egyéniség vagyok, és akik zaklatnak, a gyengeséget keresik, hiszen ezek az emberek gyávák, és az erősebbet nem kezdik ki. Éppen ezért fontos, hogy olyanok, mint mi, tegyünk a munkahelyi zaklatás ellen. Ha ilyet észleltem, mindig segítettem. Álljunk ki magunkért, vagy ha durvább a helyzet, forduljunk a hatóságokhoz és váltsunk munkahelyet!

Milyen a jó munkahelyi légkör?

Orosz György: Több helyen voltam már vezető. Az én meglátásom: a munkahelyen nem kell, hogy imádjuk egymást, csak tudjunk együtt dolgozni, a megfelelő alázattal a kollégáink, az ügyfeleink és munkánk iránt.

Cservenyák Katalin

Ne bánts!

Úgy érzi, megalázzák, sértegetik, bántják a munkahelyén? Segítünk! Ismerje meg a RÉV Alapítvány programját, hívja a 06-70/433-02-98-at, vagy írjon a [email protected] címre! Honlap: www.mobbingnelkul.eu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában