Helyi közélet

2015.09.04. 15:50

Együtt: Véget kell vetni a káosznak!

Nyíregyháza – A kormány intézkedései félelmet keltenek, de nem teremtenek az országban biztonságot, és nem segítenek a menekülteknek – mondta pénteken Nyíregyházán Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke és hozzátette: természetesen nem szavazták meg a parlamentben azt a tervezetet, ami a menekülteket bűnözővé minősítette volna.

Nyíregyháza – A kormány intézkedései félelmet keltenek, de nem teremtenek az országban biztonságot, és nem segítenek a menekülteknek – mondta pénteken Nyíregyházán Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke és hozzátette: természetesen nem szavazták meg a parlamentben azt a tervezetet, ami a menekülteket bűnözővé minősítette volna. – Rendészeti eszközökkel véget kell vetni a jelenleg uralkodó káosznak, jogsegély-szolgálatot kell indítani, az iskolákban pedig el kell magyarázni a helyzetet a gyerekeknek, hogy tudják: ezek az emberek nem akarnak Magyarországon maradni. Az Együtt szerint nincs szükség milliárdokba kerülő nemzeti konzultációra és semmit sem érő kerítésre, a hisztériakeltés pedig nem megoldás – mondta Szigetvári Viktor. – Lövei Csaba nyíregyházi önkormányzati képviselő arról beszélt, hogy a megyeszékhelyen is elindult és jól halad a rendszerváltó népszavazás kiírásához szükséges aláírások gyűjtése.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában