Helyi közélet

2015.09.30. 18:40

Hársfalvi Péter emléknap a Nyíregyházi Főiskolán

Nyíregyháza - A Történelemtudományi Tanszék alapító tanszékvezetőjére, Hársfalvi Péterre emlékeztek szerda délután a Nyíregyházi Főiskolán.

Nyíregyháza - A Történelemtudományi Tanszék alapító tanszékvezetőjére, Hársfalvi Péterre emlékeztek szerda délután a Nyíregyházi Főiskolán.

Ennek keretében dr. Reszler Gábor egy érdekességet említett meg, ugyanis az egykori tanár tanítványának tanítványai kaptak ösztöndíjat. Boros Fruzsina, Moldván Andrea, és Ipoly Gréta nyert el 20-20 ezer forintos ösztöndíjat. Ők mind Ófehértó, Hársfalvi Péter szülőfaluja iskolájának tanulói.

A továbbiakban egy kisebb szenzációt ismerhettek meg az érdeklődők, ugyanis a Meggyasszóról érkezett Krajnyák Péter (szintén Hársfalvi Péter tanítványa) egy olyan speciális virtuális kalandjátékot ismertetett, aminek kidolgozásában ő és tanítványai vettek részt. A kincshez vezető utat, illetve a jelszó elemeit különböző állomásokon lehet megtalálni, amikhez GPS koordináták adják a mutatót, amikhez viszont QR kódokba rejtett szövegek megfejtésén át lehet eljutni. Az INVOLEN nevű játék országos versenyét megnyerték, és ezen siker nyomán eljutottak Firenzébe is, a nemzetközi versenyre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában