Helyi közélet

2015.09.15. 19:12

Készülőben a hazai meggyprogram

Hajdúböszörmény - A termelők, a feldolgozók és a kereskedők együttműködését sürgette a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára a napokban Hajdúböszörményben, az első nemzeti meggyfórumon – adta hírül az agrártárca sajtóosztálya.

Hajdúböszörmény - A termelők, a feldolgozók és a kereskedők együttműködését sürgette a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára a napokban Hajdúböszörményben, az első nemzeti meggyfórumon – adta hírül az agrártárca sajtóosztálya. Feldman Zsolt szerint alacsony kooperációs képesség jellemzi az ágazatot. A termelő ugyanakkor kiszámíthatóságot akar, mert ebből él a családja, s kiszámíthatóságot akar a feldolgozó, mert csak úgy működik a vállalkozása – fűzte hozzá, megjegyezve, hogy a meggyágazat jelenleg nagyon messze van ettől. Az idei évre utalva rámutatott: „az ágazat szereplői között volt dezinformáció, mellébeszélés, taktikázás, ködösítés”, ami nem szolgálja a kiszámíthatóságot”. Ez a fajta magatartás nem vonzza az új szereplőket az ágazatba, és taszítja a régieket – nyomatékosította véleményét Feldman Zsolt.

Koordinálják az ágazatot

A magyar meggyágazat adottságairól szólva kiemelte: jelenleg 15 ezer hektáron termelik a meggyet, a termés 60 százaléka befőtt, 30 százaléka frissen kerül a piacra, 10 százaléka pedig mirelitként. Feldman Zsolt bejelentette: az FM a jövőben koordinálni fogja az ágazatot, s a nemzeti meggyprogram kidolgozásában számít az első hazai meggyfórum résztvevőire és a szakmai szervezetekre. Ledó Ferenc, a konferencia egyik szervezője, a FruitVeB szakmaközi szervezet és terméktanács elnöke szerint el kell érni, hogy a 4–6 tonnás hektáronkénti termésátlag 10–12 tonnára emelkedjék. Jelenleg – időjárástól függően – 55–85 ezer tonna meggy terem az országban, amelynek nagy részét befőtt meggyként szállítják Németországba. A szakember annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a jövőben csak az öntözhető ültetvények telepítését szabad támogatni, mert csak az öntözés és a korszerű tápanyagpótlás alapozza meg a mennyiségi és a jó minőségű árualapot.

A FruitVeB elnöke szerint a jelenleginél sokkal több magyar meggyet értékesíthetnének mirelitként, de ahhoz beruházások kellenek.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában