Helyi közélet

2015.10.25. 15:26

Hajléktalanoknak szerveztek tüdőszűrést

Nyíregyháza - Az Oltalom Szeretetszolgálat ellátottjai között nem jellemző a tbc-s megbetegedés.

Nyíregyháza - Az Oltalom Szeretetszolgálat ellátottjai között nem jellemző a tbc-s megbetegedés.

Az Oltalom Szeretetszolgálat a Megyei-Városi Tüdőgondozó Intézettel közösen az idén már harmadik alkalommal szervezett tüdőszűrést a nyíregyházi hajléktalanoknak.

A szervezet Rákóczi utcai épületének udvarára kedden reggel 8 órára érkezett meg a Jósa András Oktatókórház mobil szűrőbusza, és mintegy 150-en mentek el a vizsgálatra; a hajléktalanok mellett a bentlakásos intézetben élő idősek, valamint kisgyerekes anyukák is éltek a lehetőséggel.

Nagy Judit, a szeretetszolgálat intézményvezető-helyettese elmondta: ahhoz, hogy az otthon nélkül maradtak igénybe tudják venni a szolgáltatásaikat – a nappali melegedőt és az éjjeli menedékhelyet – érvényes, a tüdőszűrést igazoló papírral kell rendelkezniük. A társadalom jelentős részében tévesen az a kép él, hogy a hajléktalanok között sok a tbc-s beteg, ez az Oltalom Szeretetszolgálat ellátottjaira nem jellemző, sőt, a rendszeres szűrésnek köszönhetően hamarabb fedezik fel náluk a bajt, mint azoknál a városlakóknál, akik sokszor évekig nem jelennek meg a vizsgálaton.

Maguk a szűrésre érkezők is azt mondták: azért, mert otthonuk nincs, még nagyon fontos számukra, hogy tudják: nem „tébécések”, nem szenvednek fertőző betegségben.

Az Oltalom Szeretetszolgálat a megyeszékhelyen mintegy 400 hajléktalan ellátását végzi. Napközben például a nappali szolgáltató központ szolgáltatásait vehetik igénybe a rászorulók, éjszakára pedig szállást kapnak az éjjeli menedékhelyen.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában