Helyi közélet

2015.10.20. 12:20

Meglepő bizalom

Nyíregyháza - A finn cserediák imádja a magyar gasztronómiát is.

Nyíregyháza - A finn cserediák imádja a magyar gasztronómiát is.

– Huszonöt évvel ezelőtt az egyik tanárom járt Magyarországon. Ő tanácsolta, hogy ha tehetem, cserediákként töltsek el itt néhány hónapot – mondta érdeklődésünkre Kristiina Ikäläinen, aki néhány héttel ezelőtt az Erasmus-program keretében érkezett Nyíregyházára.

Megdöbbentette a szegénység

A 28 éves finn lány a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának hallgatója, mely a HUMAN-NET oktatóintézménye is. A Helsinkitől 600 kilométerre északra, Ouluban élő és az ottani egyetemen szociális munkás szakos Kristiina kötelező gyakorlatának egy részét az alapítványnál tölti, korábban a Gyermekjóléti Szolgálat munkájába kapcsolódott be, és a Periféria Egyesületnél is tapasztalatokat szerez a későbbiekben.

– Megdöbbentő az itteni szegénység – szögezte le azonnal Kristiina, amikor arra kértük, ossza meg velünk eddigi benyomásait. – A magyar szociális rendszer teljesen eltér a finn hálótól, ahogy a területen dolgozók módszerei is különbözőek. Otthon sokkal szigorúbbak a szabályok, és az emberek kevésbé bíznak meg a szociális munkásokban, ami kihat a rendszer egészére.

A napi munka mellett természetesen a kikapcsolódásra is marad ideje. Szabadidejében szívesen utazgat, akár az országhatáron túlra is, emellett heti két-három alkalommal jár edzőterembe, és gyalog, valamint biciklivel fedezi fel Nyíregyházát. Természetesen igyekszik kulináris élményeket is gyűjteni.

– Szeretem a csípős ételeket, így élvezem a magyar konyhát. Isteni a gulyás! Legutóbb a lángost kóstoltam meg, az is ízlett – mesélte mosolyogva Kristiina Ikäläinen.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában