Helyi közélet

2015.10.20. 11:39

MSZP-sajtótájékoztató: „Megnyugtató, hogy az ügyészség elindította a nyomozást”

Nyíregyháza, Sóstó - „Örülünk, ha Sóstó fejlődik” – jegyezte meg elöljáróban Csabai Lászlóné megyei alelnök a keddi sajtótájékoztatóján.

Nyíregyháza, Sóstó - „Örülünk, ha Sóstó fejlődik” – jegyezte meg elöljáróban Csabai Lászlóné megyei alelnök a keddi sajtótájékoztatóján.„Korábban a város saját erejéből gyarapodhatott, 2007 óta pedig uniós forrásokból. Sajnálatos, hogy a jelenlegi bizonyítékokat látva visszaélés gyanúja merül fel. Megnyugtató, hogy az ügyészség elindította a nyomozást, remélhetőleg nem nyúlik el időben, mint a rétestészta. Szeretnénk, ha a sóstófejlesztési projektvezető korrekt választ adna a konkrét, gyanús adatokra reagálva. Elvárható, hogy a nyíregyházi önkormányzat nyíltabb közbeszerzési eljárásokat folytatna. Mi nem utánozzuk a Fidesz 2006-2010 közötti Sóstó-lejárató kampányát, de sürgősen tisztázniuk kell az illetékeseknek a városban terjengő mendemondákat. Érthetetlen ugyanakkor, hogy a fideszes vezetés nem oldotta meg a Krúdy Vigadó sorsát. Romlik az állaga, gondos gazdára lenne szükség. Miért nincs érdekérvényesítési törekvés?”

KM


15.10.2015 | Nyíregyháza - A Fidesz városi elnöke, Jászai Menyhért szerdai sajtótájékoztatóján lemondásra szólította fel Lövei Csabát és Hunyadi Jánost, mert szerinte azzal, hogy valótlanságokat terjesztenek és csúsztatnak a Sóstófejlesztési projekttel kapcsolatosan, ártanak a városnak. Lövei Csaba, az Együtt önkormányzati képviselője csütörtökön azt mondta, a felelős ellenzéki magatartás része, hogy ha nyugtalanító információhoz jutnak közpénzből finanszírozott városi beruházásokról, azt jelzik a városvezetésnek. tovább »

 

Nyíregyháza, Sóstó – Feljelentést tett egy magánszemély a Sóstó-fejlesztési projekttel kapcsolatban. Költségvetési csalás gyanúja miatt rendelt el nyomozást az ügyészség.tovább »

 

 

Nyíregyháza – Az elmúlt napokban felháborító és elképesztő kijelentéseket tettek ellenzéki képviselők a Sóstó-fejlesztési projekttel, valamint a miniszterelnök elmaradt látogatásával kapcsolatban – fogalmazott szerdai sajtótájékoztatóján Jászai Menyhért. tovább »

 

 

Nyíregyháza, Sóstó – Vádak és cáfolatok: választási időszakot idéző hangulat Sóstón. Terveznek-e jogi lépéseket? tovább »

 

 

Nyíregyháza, Sóstó – Sajnálatosnak tartom, hogy Hunyadi képviselő úr nem keresett meg a kérdéseivel – kezdte a sajtótájékoztatón elhangzottakra reagálását dr. Podlovics Roland. A Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója. tovább »

 

 

12.10.2015 | Nyíregyháza, Sóstó – Több eleme is lezárult annak a nagyszabású, több mint 2,1 milliárd forintos, uniós Sóstó-fejlesztési projektnek, melynek keretében hétfőn hivatalosan is átadták a felújított csónakházat, szigetet, Igrice sétányt és játszóparkot. tovább »

 

 

12.10.2015 | Nyíregyháza – Követeljük, hogy Nyíregyháza polgármestere kezdeményezze egy vizsgálóbizottság felállítását, amely a Sóstó fejlesztési projekt körül kialakult helyzetet tisztázza – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Hunyadi János. tovább »


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában