Helyi közélet

2015.10.04. 12:25

Vért mos az erdei levegő

Nyíregyháza - Cserkész, futó és természetvédő is rajong a megnyugvást nyújtó környezetért.

Nyíregyháza - Cserkész, futó és természetvédő is rajong a megnyugvást nyújtó környezetért.

Az Erdők Hete tökéletes alkalom arra, hogy e csodálatos világra fókuszáljunk. „Az erdő nem azért van, hogy szolgáljon minket! Inkább bölcsen meg kell értenünk a működését, és hálásan elfogadni jótéteményeit”. (Jane Goodall)

Értékes kincs a gubacs

– A cserkészek számára fontos a természet közelségének a megélése, ezért programjaink, táboraink gyakori helyszíne az erdő. Mi, nyíregyházi cserkészek nagyon szerencsések vagyunk, hogy egy olyan erdő közelében élhetünk, mint a Sóstói erdő. E fák lombjai alatt már a két világháború közötti időben is gyakran portyáztak, rendeztek akadályversenyt, sőt, tábort is az akkori cserkészek. Ha tehetjük, mi is szervezünk oda programokat, ilyen például az őszi gubacsgyűjtés – fogalmazott Ilyés Gábor helytörténész, pedagógus, majd hozzáfűzte:

– A tölgyfák alatt található gubacs értékes kincsünk, hiszen ebből készítjük a nyakkendőink szárait összefogó gyűrűket. Az erdő az újoncok próbáztatására is kiválóan alkalmas. Egyszerre izgalmas, egészséges és örömteli, ha az akadályokat friss levegőn, árnyas lombok alatt, a madarak énekét is hallva kell legyűrniük a próbázóknak. Ennél már csak egy éjszakai erdőben tartott fogadalomtétel lehet élménnyel telibb.

„Amikor az erdőn jársz, és rábukkansz valahol egy forrásra, ülj le melléje csöndesen és figyelj. Nagyon csöndes légy, és akkor hallani fogod a zöld ruhás tündérke hangját a surranó vízből. Ha pedig jó füled van, és érted az erdő nyelvét, akkor meghallhatod azokat a csodaszép meséket, amiket a forrás, a csermely, a patak tündére elmond ilyenkor a fáknak”. (Wass Albert)

A nyúlcipő hatékonyabb

– Lassan egy évtizede futok a Sóstói erdőben hetente 2–4 alkalommal. Ismerem minden arcát, szinte minden ösvényét – árulta el Babosi György. – Ősszel az alászálló leveleket szeretem futás közben elkapni. Télen az első lábnyomokat megejteni a frissen lehullott hóban, tavasszal napról napra figyelni a rügyek fakadását, az erdő eszmélését. Nyáron a felmelegedett betonrengetegből jó bemenekülni a hűvösbe egy nyugtató futásra. Előfordul, hogy őzekkel futok össze, siklót ugrok át az úton, és nyulakkal is próbáltam felvenni a versenyt. A nyúlcipő hatékonyabbnak bizonyult. A harkályok szüntelenül kopácsolnak, és színes kis madarak is ékesítik a bokrok ágait. Megnyugtatnak ezek a találkozások. Megnyugszom, mert az erdő befogadott, megmutatta ezt az oldalát is. Az ízületeknek is jobb, ha a letaposott erdei ösvényeken futok. Egy órányi futás alatt a vér teljesen átmosódik az erdei levegővel, ami a füstös városban eltöltött nap után előnyünkre szolgál. Az erdőben futással eltöltött minden egyes perc a leendő unokáimnak ajándék, amit majd velük tölthetek.

„Az erdőben semmi sem öncélú. Minden gyomnak, minden rovarnak, minden madárnak megvan a maga pontosan meghatározott szerepe”. (Szilvási Lajos)

– A megyénkben különösen nagy kincset képviselnek az erdők, kiváltképpen az ősi eredetű, gazdag élővilágnak otthont adó tölgyesek és az ártéri fűz-nyár ligeterdők. A Nyírség és a Szatmár-Bereg vidéke mindig az Alföld legerdősültebb területei közé tartozott. Ez ma is igaz, de sajnos, ezeknek az erdőknek a többsége ma már idegenhonos fafajok rövid vágásfordulóban kezelt, szegényes élővilágú ültetvénye. Az E-misszió Egyesület lehetőségeihez mérten szeretné elősegíteni a tájegység természetes állapotú erdeinek védelmét – közölte Szigetvári Csaba programkoordinátor.

– Nagyon fontos számunkra a Sóstói erdő, amelynek védelméért létrehoztuk a www.sostoierdo.hu honlapot, és rendszeresen önkéntes programokat szervezünk. Az elmúlt hat évben az önkéntes erdőpásztorok már több mint 200 zsák szemetet takarítottak el a erdőből, mintegy 60 kihelyezett odúnkból sok száz kismadár repült ki, kipusztultnak hitt vagy eddig ismeretlen védett fajokat fedeztünk fel, fórumokat szerveztünk az erdészek, természetvédők, és erdőjárók közötti párbeszéd elősegítéséért, kiadványokat adtunk ki, igyekeztük a természet érdekeit képviselni az erdő üzemtervezésekor.

– Az erdőkért dolgozni nem csak munka, igazi élmény is. Bár sok kudarc is ér minket, mindig nagy élmény az erdőben, jó társaságban önkéntes munkát végezni, és látni a kisebb-nagyobb eredményeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában