Helyi közélet

2015.11.17. 07:22

800 ezer forintos ágyakban fekszenek majd a gyógyulni vágyók

Nyíregyháza - Egy több mint 15 éves álom válik most valóra – árulta el hétfőn dr. Szilassy Géza, amikor a Jósa András Oktatókórházban keresztül-kasul bejártuk az új és a felújított rehabilitációs épületeket.

A sétára invitálás apropóját az adta, hogy a csaknem félmilliárdos fejlesztési program részeként megérkeztek gépek és műszerek. Tangentorkezeléshez szükséges kádak, szén-dioxidos gázfürdető, víz alatti kezelésekhez fontos eszközök, állítógépek várják, hogy a helyükre kerüljenek, berendezzék a gyógytornatermet, az ergoterápiás foglalkoztatót.

– A korábbinál háromszor nagyobb alapterület áll a rendelkezésünkre – mondta a rehabilitációs osztály vezető főorvosa. Az osztály 1987-ben alakult, majd 1999-ben kerültek át a régi épületebe, ami már nem hasonlít egykori „önmagára”, hiszen megújultak a kórtermek, megépült egy 1200 négyzetméteres központi rehabilitációs egység is, amelyet összekötöttek a szülészeti tömbbel. A mozgásszervi mellett kardiológiai rehabilitációt is végeznek az osztályon. Sőt, a speciális gerincvelősérült betegeket nagyrégiós szinten látják el Nyíregyházán.

– Ez azt jelenti, hogy mintegy 1,5 millió ember tartozik hozzánk, és itt kezeljük a négyvégtagsérült betegeket is – magyarázta a főorvos, és kiderült: egy speciális ágy ára – amelyből 3–4 lesz egy-egy kórteremben – 800 ezer forint. Dr. Szilassy Géza szerint ha a minden bútorzat és infokommunikációs eszköz a helyére került, akkor jövő év januárjában az új és megújult épületeket, részlegeket birtokba vehetik a betegek, és modern körülmények között gyógyulhatnak.

KM

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában