Helyi közélet

2015.11.28. 19:06

Ápolják a népzenei örökséget

Demecser - A város eddig is felvállalta a hagyomány­ápolást, amit színesít az Őszikék fesztivál.

Demecser - A város eddig is felvállalta a hagyomány­ápolást, amit színesít az Őszikék fesztivál.Már a színpadi kép megteremtette az alaphangulatát az Őszikék Népzenei Találkozó és Verseny című kulturális eseménynek, amit nemrég rendeztek meg a demecseri művelődési házban. Egy falusi porta elevenedett meg ugyanis a korsóknak, köcsögöknek, hokedliknek, komódoknak köszönhetően, élettel pedig azok az énekesek töltötték meg, akik felléptek a népzenei fesztivál keretében.

Rövid idő alatt

– Rendkívül rövid idő, mindössze két hét állt a rendelkezésünkre, de sikerült mindent megszervezni. A visszajelzésekből úgy hallottuk, a vendégeink mindennel elégedettek voltak – összegezte a találkozót érdeklődésünkre Juhász Jánosné, a fesztivál egyik szervezője. – A fellépők úgy köszöntek el, hogy jövőre ismét visszajönnek. Több művészeti együttes azért nem tudott eljönni hozzánk, mert már korábban bejelentkeztek az ugyanebben az időpontban tartott nagykállói kórustalálkozóra.

Vállalják a további rendezést is

A népzenei rendezvényt Váradi László, Demecser polgármestere nyitotta meg. Ígéretet tett arra, hogy az elkövetkező években is vállalja Demecser a rendezvény-házigazda szerepét. A város eddig is felvállalta ugyanis a hagyományápolást, és a kulturális palettát színesítve ebbe a körbe jól illeszkedik az Őszikék. Tavasszal a Rétközi Fesztivál pezsdíti meg a település kulturális életét, kora ősszel a Káposztás Napok várják a vendégeket, késő ősszel pedig a népdaloké immár a főszerep.

A találkozóra benevezett együttesek önmagukkal versenyeztek, ugyanis valamennyi fellépő produkcióját szakmai zsűri (Széles András, Szabó László, Szanics Richárd) minősítette. Míg a zsűritagok az előadásokat értékelték, a gálaműsorban a helyi Tarkabarka és Zöld-ágacska néptánccsoportok szórakoztatták a vendégeket nagy-nagy sikerrel.

KM-MML

Minősítések

Arany fokozat: Érpataki Asszonykórus, Sutka Rebeka (Érpatak), Gilicemadár Népdalkör (Nagykálló), Borsi Lili (Nagykálló), Czérna Lili (Nagykálló), Búzavirág Népdalkör (Eperjeske), Varga Ferenc (Demecser), Nagy Józsefné (Demecser), Pokol Barbara (Nyíregyháza).

Ezüst fokozat: Cifra Miklósné (Komoró), Együtt Egymásért Nyugdíjas Klub (Komoró), Öregfiúk Énekkar (Sóstóhegy), Gyöngykoszorű Népdalkör (Demecser).

Bronz fokozat: Borbély József (Demecser), Örökifjak Népdalkör (Kálmánháza), Őszirózsa Énekkar (Nyírtass).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában