Helyi közélet

2015.11.13. 18:36

Közélet görbe tükörben

Vaja - A magyar irodalomban megjelenő politikai humorról tartanak konferenciát.

Vaja - A magyar irodalomban megjelenő politikai humorról tartanak konferenciát.

„Sok embert tartanak nagynak a Házban, ki semmit nem ér. És sok embert tartanak kicsinynek a Házon kívül, aki sokat ér. Sem azok nem látnak egészen tisztán, akik bent vannak, sem azok, akik künn vannak. A leghelyesebb látpont, ami nincs se kint se bent – a karzat.”

Mikszáth Kálmán A tisztelt Ház című művéből valók az idézett gondolatok, jól mutatva, milyen pusztító szarkazmussal fordultak irodalmi nagyjaink már 130 évvel ezelőtt is a politika felé. S hogy nem ő volt az egyetlen irodalmi nagyságunk, arról november 13-án és 14-én a vajai Vay Ádám kastélyban tartanak páratlan témagazdagságú kétnapos konferenciát, amelynek mottóját is az idézett műből kölcsönözték.

Gazdag lesz a program

Valójában már 12-én kezdetét veszi a program Nyírbátorban, ugyanis 17 órától egy – a Báthoryak irodalom- és művelődéstörténeti szerepét taglaló – kötetet mutatnak be a városházán. Ami viszont másnap várja az érdeklődőket, azt felsorolni sem egyszerű.

Az általában 9 órától kezdődő programban Mikszá­thon kívül szó lesz Krúdy politikusportréiról, József Attila politikai humoráról, Arany János költészetéről, Orbán Ottó szövegeiről, Nagy Endréről, Ady publicisztikájáról, a szatirikus állatmesékről és a pajzán pasquillusokról is. S mindez olyan irodalomtörténészek előadásában, mint Pethő József, Bene Sándor, Jankovics József, Reichert Gábor, Gerliczki András, vagy Takács Miklós, hogy csak néhányat említsünk.

A szervezők a szünetekben a művészetek nyújtotta felüdülésről is gondoskodtak, így pénteken bemutatkozik a konferencián Szeifried Zoltán festő- és grafikusművész, s a mátészalkai Szatmár Alapfokú Művészeti iskola növendékei mellett fellép a Luther Folk Band zenekar. A konferencia vasárnap délelőtt szakmai összegzéssel zárul.

KM-MJ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában