Helyi közélet

2015.11.09. 18:09

Megújul a Vár–tó és környezete Kisvárdán

Kisvárda - „A kiemelt természetvédelmi fejlesztések” című pályázat keretében Kisvárda Város Önkormányzata a „Kisvárdai várkert rekonstrukciója” című pályázat keretében 150 millió forintot támogatást nyert a várkert megújítására.

Kisvárda - „A kiemelt természetvédelmi fejlesztések” című pályázat keretében Kisvárda Város Önkormányzata a „Kisvárdai várkert rekonstrukciója” című pályázat keretében 150 millió forintot támogatást nyert a várkert megújítására.

A konstrukció fő célja egyes védett természeti területek és élőhelyek, valamint védett és közösségi jelentőségű fajok védelme és élőhelyük biztosítása. A védett állat– és növényfajok, életközösségek, élőhelyek, az élőhelyek természet közeli állapotba történő visszaalakításához és újak létrehozásához szükséges tevékenységek számtalan fajtáját ismeri a gyakorlati természetvédelem. A védett történeti kertek tulajdonképpen speciális élőhelyek, amelyek más szempontból is kiemelkedő értékek, az ember és természet viszonyának élő múzeumai. A kisvárdai vár történeti várkertjének helyreállításának és fejlesztésének célja, hogy kerttörténeti tudományos dokumentáció alapján a kert 19. század végi, 20. század eleji stílusjegyeit helyreállítsa a természetvédelmi szempontok érvényesülésével párhuzamosan.

A részcél célja védett történeti kertek értékeinek megőrzése, a természet közelinek tekinthető társulások, növény együttesek kedvező (természeti) állapotának fenntartása, valamint a sérült, degradált élőhelyeinek rendezése, rekonstrukciója, a hozzájuk kapcsolódó természeti értékek regenerációjának elősegítése.

Barátságos történelmi környezet

A munkálatok önkormányzati koordinátora, Bodrog László önkormányzati képviselő, aki a jelenleg folyó munkálatokról a következőket mondta.

–A Vár–tó és környéke eddig is kedvelt volt a városlakók körében. Hétvégeken látható volt, hogy a családok tucatjai keresik fel ezt a területet. Pihennek, kikapcsolódnak, játszanak a gyerekekkel, szórakoznak. Ezzel a fejlesztéssel szeretnénk még inkább barátságosabbá tenni ezt a történelmi környezetet.

Fagyöngymentesítés

Az erre járók bizonyára észrevették, hogy több fa, cserje lett kivágva, s a fagyöngyökkel fertőzött fák lombkoronáiról levágták a fagyöngy csokrokat. Az aszfaltozott és a beton utakat felszedték, melyek nyomvonalában, vagy közvetlen közelében lesznek kialakítva a környezetbarát burkolatok. Több sétáló zúzott kaviccsal, kővel terített út és pihenő hely lesz kialakítva a környezet felújítását követően. A tónak a nyugati oldalán, és a vízmű kerítése közötti területen, mely eddig megközelíthetetlen volt, egy faburkolattal ellátott tanösvény épül meg a tóra benyúló stéggel. Ezzel megteremtődik a teljes körbejárhatósága. A tó esetében nem történik semmilyen olyan beavatkozás, amely a tó medrét partjának vonalát módosítaná. A vízfelület háborítatlan marad, csak a tó környéke, annak partja ahol szükséges megemelik, stabilizálják. A tó körben teljes villanyvilágítást is kap.

Pavilon épül a szigetre

– A területnek megmarad a pihenést és kikapcsolódást nyújtó funkciója –folytatta tájékoztatóját Bodrog László– azzal kiegészítve, hogy a szigeten egy pavilon épül, mely kisebb szabadtéri rendezvények, koncertek rendezésére is alkalmas lesz. A természeti hűséghez ragaszkodva, a mostani benyúló földnyelven fából készült hídkorláttal erősítjük meg a természet hűségét. A tó északi részébe egy „gejzír” fantázianevű úszó vízforgató berendezés nyer elhelyezést, amely a tó megfelelő oxigénellátását biztosítja. A munkálatok során a vár keleti oldalán lévő aszfaltozott kézilabdapálya aszfaltburkolata is felszedésre kerül, amely ezt követően füvesítve lesz, megtartva katlan jellegét. A vár régi erődvédelmi jellegét próbáljuk visszaállítani s egyúttal a Vár utca két oldalán újratelepített fasor visszaállításával sétány kialakításával.– mondta tájékoztatójának befejezéseként Bodrog László a terület fejlesztésének összehangolásával megbízott önkormányzati képviselő.

- Vincze Péter -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában