Helyi közélet

2015.11.29. 14:16

Nielsen: a vidéki boltok forgalma is nőtt

Budapest - A fővárosiak mellett a vidéki településeken található kisboltok forgalma is nőtt tavaly a novemberi és decemberi időszakban - mondta Kateryna Edelshtein, a Nielsen igazgatója vasárnap az M1 aktuális csatornán.

A piackutató cég vezetője szerint a kisboltok és a nagy áruházak forgalma is nőtt, és az adatokból arra lehet következtetni, hogy az emberek egy része már nemcsak a szükséges dolgokat veszi meg, hanem "kedvtelésből" is vásárol.

A cég korábbi közleményében azt írta: rekordforgalmat ért el a decemberi ünnepek szezonális édességeiből az élelmiszer-kiskereskedelem tavaly: minden eddiginél többet, mintegy 3,1 milliárd forintot költöttek a vásárlók 650 tonna édességre november-decemberben.

A cég szerint a boltok bevétele 16 százalékkal volt több tavaly november-decemberben, mint az előző év azonos időszakában, az eladott mennyiség nem változott.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában