Helyi közélet

2015.12.19. 10:15

Kisvárdára érkezik vasárnap a Betlehemi Láng

Kisvárda - Az ENSZ 1986-ot nyilvánította a béke évének, és az osztrák Habsburg Rudolf Cserkészcsapat ötlete alapján a betlehemi születés templomában égő láng lett a béke szimbóluma.

Kisvárda - Az ENSZ 1986-ot nyilvánította a béke évének, és az osztrák Habsburg Rudolf Cserkészcsapat ötlete alapján a betlehemi születés templomában égő láng lett a béke szimbóluma.

Azóta minden esztendőben Bécsből Jézus születésének helyszínére cserkészek kíséretében egy-egy gyermek indul el, és lángot vesz a születés templomának örökmécseséből, amit lámpásba zár. Ezt a Betlehemi Lángot Bécsben adták át a világ minden tájáról érkező cserkészszövetségeknek, akik gondoskodnak arról, hogy minél több helyre eljusson.

A különleges békeláng december 20-án, advent utolsó vasárnapján Kisvárdára érkezik! 16.00 órától, a városi adventi gyertyagyújtás főtéri ceremóniáján, dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter a Betlehemi Lánggal gyújtja meg az adventi koszorú negyedik gyertyáját. Azok, akik gyertyát, mécsest, gyertyatartó lámpást hoznak magukkal, a békelángot meggyújtva ők is hazavihetik ezt a különleges „üzenetet” otthonaikba.

A Betlehemi Láng elsősorban arra emlékeztet, hogy Isten egykor emberré lett, és ma is közel van hozzánk, és szeret minket. Ugyanakkor a láng béke hírnöke is, hiszen Betlehemben Jézus születésekor az angyalok énekükben békességet kívántak minden embernek. A láng tehát Isten szeretetének és békéjének üzenetét hordozza.

- Durucz Gabi -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában